Home Ön itt van:
2011. május 26. csütörtök 14:00 - 2011. május 27. péntek 14:00
Szlovák Intézet - 1088 Rákóczi út 15.
- nemzetközi konferencia -
Konferencia

A konferencia közönsége

Prof. Jeszenszky Géza, mint előadó

Gottfried Wagner, az osztrák Kulturáért és Oktatásért Felelős Minisztérium különmegbízottja

Csorba László beszéde közben
Az Európai Utas Alapítvány Közép-európai Kulturális Intézete együttműködve a Szlovák Intézettel és az Osztrák Kulturális Fórummal kétnapos nemzetközi találkozót szervez május 26–27-én a budapesti Szlovák Intézetben A Duna összeköt – tanácskozás a Duna-stratégia lehetőségeiről címmel.

A találkozón magyar, osztrák, német, szlovák, cseh, román, szerb és horvát politikusok, történészek, művészettörténészek vesznek részt, akik beszámolnak arról, hogyan látják országuk, szakmájuk szerint azokat a lehetőségeket, amelyeket az Európai Unió által felvázolt és 2014-től megvalósuló Duna-stratégia jelent.
A Duna-stratégia természetesen elsősorban gazdasági, infrastrukturális, környezetvédelmi célokat tűz ki maga elé, ám a célok között a kulturális sokszínűség megőrzése és egy újfajta dunai identitás kialakítása is szerepel. Ennek az identitásnak meghatározó alapja a történelem és a kultúra.
A résztvevők beszámolnak saját területük eddigi eredményeiről, az együttműködés lehetőségeiről, és elképzeléseikről. A kétnapos konferencián a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója, az Institut für den Donauraum und Mitteleuropa valamint az Osztrák Kulturális Minisztérium képviselője az eddigi osztrák kezdeményezésekről, a baden-württembergi és bajor résztvevők a dél-német tartományok álláspontjáról számolnak be. Szarka László a komáromi Selye János Egyetem dékánja a kisebbségi kérdésről és az egyetemi oktatás Duna-stratégiával kapcsolatos kérdéseiről beszél, miként a budapesti németnyelvű Andrássy Egyetem képviseletében megteszi ezt Masát András professzor is.
A román résztvevők a történelem és a kultúra teremtette lehetőségekről szólnak: Gabriela Adamesteanu, mint román írónő és költőnő szólal fel, Nicolae Suciu a Nagybányai Művésztelep hagyományairól és perspektíváiról számol be, Dorin Matei, az Istoric Magazin főszerkesztője pedig folyóiratáról.
Szerbiából Bošco Krstič, Horvátországból Želimir Koščević érkezik. Csehországot a budapesti Cseh Centrum igazgatója, Michal Černý képviseli majd.
Előadást tart mások mellett Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter, Ujváry Gábor történész, kulturális diplomata, Gergely András történész, volt diplomata, Jana Tomková, a Szlovák kulturális Intézet igazgatója, Szigeti László, a Kalligram folyóirat igazgatója, Robert Pollák, a Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatója.
Martonyi János külügyminiszter írásban elküldött hozzászólásával járul hozzá a találkozó sikeréhez.

PROGRAM
2011. május 26.

14.00–16.00
Köszöntőt mond:

Jana Tomková, a Szlovák Intézet igazgatója,
Módos Péter, a Közép-európai Kulturális Intézet igazgatója és
Elisabeth Kornfeind. A budapesti Osztrák Kulturális Fórum igazgatója

Nyitóbeszédet mond:
Entz Géza
politikai főtanácsadó, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma Duna Stratégiáért felelős koordinátora

Nyitóelőadást tart:
Jeszenszky Géza (Magyarország)
történész, volt külügyminiszter, a Corvinus Egyetem magántanára


I. Ülésszak
Elnök: Ujváry Gábor (Magyarország)
történész, a Kodolányi János Főiskola rektorhelyettese

Csorba László (Magyarország)
történész, a Nemzeti Múzeum főigazgatója
Gondolatok a Duna-gondolatról

Gabriela Adameşteanu (Románia)
író, esszéista, műfordító
A Duna a román irodalomban

Želimir Koščević (Horvátország)
művészettörténész, egyetemi tanár
Három új kulturális kezdeményezés Horvátországban és Szerbiában

Robert Pollák (Szlovákia)
a kassai Kelet-Szlovákiai Múzeum igazgatója
Kultúrtörténeti kapcsolatok a kassai Kelet-szlovákiak Múzeum történelmének tükrében

16.00–16.30 Kávészünet


II. Ülésszak
16.30-18.30
Elnök: Méhes Márton (Magyarország)
a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója

Gottfried Wagner (Ausztria)
különmegbízott, osztrák Oktatásért, Kultúráért és Művészetért Felelős Szövetségi Minisztérium, az Európai Kulturális Alapítvány volt igazgatója

Masát András (Magyarország)
irodalomtörténész, egyetemi tanár, az Andrássy Egyetem rektora
Az Andrássy Gyula Németnyelvű Egyetem mint a tudományos és kulturális együttműködés egy modellje a Duna-térségben

Szarka László (Magyarország – Szlovákia)
történész, a komáromi Selye János Egyetem dékánja
A Duna Stratégia adta lehetőségek a felsőoktatásban
Ujváry Gábor (Magyarország)
történész, a Kodolányi János Főiskola rektorhelyettese
Összeköt vagy elválaszt? A magyar kulturális külpolitika Duna-menti együttműködési lehetőségei a 20. és 21. században

18.30–20.00 Fogadás

2011. május 27. péntek

III. Ülésszak

9.00–11.00
Elnök: Gergely András (Magyarország)
történész, az ELTE professzora

Michal Černý (Csehország)
a Cseh Centrum igazgatója

Méhes Márton (Magyarország)
a bécsi CH igazgatója
Danube Cultural Cluster

Karol Frühauf (Svájc)
Res Artis nemzetközi hálózat vezetőségi tagja (Amszterdam), a párkányi Hídőr Alapítvány kitalálója és igazgatója
Határokon átívelve, emberekről, hidakról

Daniel Rosenauer (Ausztria)
A Duna-térség és Közép-Európa Intézete (IDM) munkatársa
Az IDM munkájának kulturális aspektusai

11.00–11.30 Kávészünet


IV. Ülésszak

11.30–13.30
Elnök: Szarka László (Magyarország – Szlovákia)
történész, a komáromi Selye János Egyetem dékánja

Bošco Krstič (Szerbia)
helytörténész, a Rukovet folyóirat főszerkesztője

Szigeti László (Szlovákia)
szerkesztő, a Kalligram Kiadó igazgatója

Dorin Matei (Románia)
történész, a Magazin Istoric főszerkesztője
A Duna, a Huntington-vonal és a történészek

Nicolae Suciu (Románia)
művészettörténész, festő
A Duna - az európai művésztelepek közötti kapcsolat a századfordulón

Fenyvesi Áron (Magyarország)
művészettörténész, a donumenta 2010 kurátora


13.30–15.00 Fogadás

A konferencia nyelve magyar és angol, szinkrontolmácsolást biztosítunk.
Belépődíj: nincs

Bemutatkozás

Tevékenységeink

...

Az európai együttműködés folyóirata. Kattintson ide!

Top

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.