Home Ön itt van:
Duna Konferencia a Közép-európai Kulturális Intézetben
Józsefváros , 2011. június 13. hétfő
A Duna összeköt
Magyar Szó , 2011. június 10. péntek
Egy életút dióhéjban
Magyar Nemzet , 2011. március 19. szombat
Nem fáj utána
Népszabadság Magazin , 2010. november 26. péntek
A cél: megtalálni az együttműködés lehetőségeit
Magyar Nemzet , 2010. november 25. csütörtök
Csáth Géza kiállítás és irodalmi ankét Budapesten
Irodalmi Jelen , 2010. november 16. kedd
Csáth Géza rajzai
Magyar Szó (Vajdasági Napilap) , 2010. november 12. péntek
Magyar Szó (Vajdasági Napilap)
Magyar Szó , 2010. szeptember 16. csütörtök
Utat tévesztettünk?
Heti Válasz , 2010. január 28. csütörtök
Egyetérthetünk Módos Péter főszerkesztővel: mostani letargiánkat kár visszavezetni a rendszerváltás nagy pillanataira, igazságtalanok lennénk, mert igenis van "okunk emlékezni és ünnepelni is".
Sopront, Berlint, Temesvárt, azaz a magyar határnyitást, a fal leomlását és Ceauşescu rendszerének bukását. Ezzel indul a változások idején megszületett és csodával határos módon fennmaradt Európai Utas ünnepi dupla száma, amely a lap legjobb erényeit csillantja meg újra: higgadtság, tolerancia, felülemelkedés a napi politikai csatározásokon.
Módos Péter: "Manapság már nem lehetne létrehozni..."
Kollektív ismeretanyag gyűjtői vagyunk
Népszava , 2009. március 14. szombat
Közép-európai anziksz
Népszabadság , 2009. január 23. péntek
Az összetartozás szálai
"Józsefváros " kerületi lap , 2009. január 20. kedd
Dubrovnik
A város és a tenger- A Dubrovniki Nyári Játékok bemutatkozik
Népszava, Magyar Nemzet , 2008. március 21. péntek
Dubrovnik három hétre Budapestre költözik
Kiállítás a KeKI-ben
NOL , 2008. március 16. vasárnap
Dubrovnik három hétre Budapestre költözik
Féderer Ágnes, 2008. március 16.

Ez az egyik legtöbbet fényképezett tengerparti város a világon - mondja Goran Vranić horvát fotóművész, aki szerint Dubrovnikba egyetlen kép alapján bele lehet szeretni. Most bárki kipróbálhatja, hogy valóban így van-e. Segítettünk neki kicsomagolni a budapesti kiállítására hozott fotóit.



Hat ládában 106 kép, Goran Vranić töprengve néz szét mellőlük a Rákóczi úti teremben. A falakat méricskéli, a képet szortírozza, rendszerezi és illeszti - előbb csak fejben. Aztán gyorsan nekilát kibontani a ládákat, és egyenként, óvatosan emeli ki a fotóit. Elmélyülten keres nekik átmeneti helyet.





A 44 éves Vranić zágrábi születésű, mindig is ott élt, ha úgy vesszük, csak a fotózás kötötte össze évekre a dél-dalmát várossal. No meg a családi legendárium és hagyomány.

A Vranićok generációk óta fényképeznek, és egészen Josip Bentondićig vezetik vissza magukat - a krónikák szerint ő készítette a legelső fotókat Dubrovnikról.

Gorannak, aki különösen kedveli a tematikus összeállításokat - ezek közül a 2000-ben publikált „Hajóorr” című az egyik leghíresebb - így duplán kihívás volt a feladat, hogy megörökítse ezt a világszerte jól ismert várost.

Csak digitális technológiával dolgozott, külön a lelkemre köti, hogy említsem meg azt is, semmilyen utómunkálatokat nem végzett a képein. Inkább több évet rászánt, hogy Dubrovnik éjszakai, tavaszi, nappali, nyári és esős arcát a megfelelő megvilágításban, meg a legszebb pillanatot elkapva mutathassa meg.



Sok ezer képből jött létre aztán ez a válogatás, amelyben a széles panorámák épp úgy helyet kapnak, mint a város legapróbb részletei. Ami pedig a legelképesztőbb: amikor Vranić csak néhány tetőcserepet fényképez, akkor is tudja az ember, hogy Dubrovnikban jár.

- Nincs még egy ilyen hely a világon. Egyszerre magával ragadó és megközelíthetetlen. Jól ismert, mégis felfedezhetetlen. Nem könnyű ábrázolni, talán ezért is a legtöbbet fényképezett tengerparti városok egyike - indokolja aztán választását a zágrábi fotós, aki szerint Dubrovnikba egyetlen fotó alapján is bele lehet szeretni.







Hogy ez valóban igaz-e, most bárki kipróbálhatja. A Közép-európai Kulturális Intézet szervezésében március 19-én két kiállítás is Budapestre hozza a dél-dalmát várost. Vranic képei mellett Damil Kalogjera multimédia show-jában mutatkozik be ugyanis a Dubrovniki Nyári Játékok.

A nemzetközi fesztivál ötlete még 1933-ban született meg, ám csak a II. világháború után, 1950-ben rendezték meg először. Innentől kezdve pedig Dubrovnik a világ művészeinek különleges színpada volt több évtizeden át.


Úgy emlegették, mint a nyugati és keleti kultúra találkozóhelyét, ahol a festészet, szobrászat, prózaírás, költészet, zene, színház és filmművészet legnagyobbjai adtak randevút egymásnak.

Ez a fesztivál abban is egyedi, hogy a történelmi belváros különböző pontjai szolgálnak díszletként az előadásokon.




Számtalan magyar művész lépett már fel a Dubrovniki Nyári Játékokon, köztük Kocsis Zoltán zongoraművész, a Bartók Quartett, a Miskolci Nemzeti és a Debreceni Csokonai Színház társulata.

Goran Vranić közben végez a képei elrendezésével, amelyek kedden kerülnek majd fel a falakra és paravánokra.

- Milyen sok az „üres” fotó, hol vannak az emberek, például a Stradunról, Dubrovnik háromszáz méter hosszú, mindig zsúfolt főutcájáról? - kérdezem a művészt, ahogy végignézek a földön, az ablakokban, és a székekre kirakott ideiglenes tárlaton.

- Valóban nem volt könnyű kilesni olyan pillanatokat, amikor szinte senki nem járt erre - magyarázza nevetve Goran, és letérdel az egyik éjszakai felvétele elé. - Néhány távoli, elmosódó folt formájában azért csak itt vannak - mutogatja a fotó kívülállóknak észrevehetetlen apró részleteit.

A kiállítása képeit egybevetve igazat adok aztán neki. Statikus ábrázolásmódja, a történetek, és szereplők hiánya teszi ugyanis egyértelművé: Dubrovnik maga is egy különleges műalkotás.

A dominikánus kolostorban őrzik államalapító Szent István királyunk koponyacsontjának egy darabját. A XVIII. század közepéig itt tartották egyébként a Szent Jobbot is, mielőtt Mária Teréziának ajándékozták volna a szerzetesek. (Ma Budapesten, a Szent István Bazilika kápolnájában látható.)

Szent István állkapcsa a dubrovniki székesegyházban, Szent László karcsontja pedig a ferences kolostor múzeumában látható.

A magyar ereklyék a mohácsi vész után Székesfehérvárról kerültek ide. A törökök elől előbb Boszniába, majd 1590 környékén az Adria partjára menekítették őket.

Goran Vranić, Dubrovik és az évszakok, valamint Damil Kalogjera, Hangok és képek című kiállítása április 11-éig tekinthető meg Budapesten, a Közép-európai Kulturális Intézetben.

---
Nagyszeben- Európa Kulturális Fővárosa, 2007
Nészabadság , 2007. szeptember 27. csütörtök
Idén Luxemburg mellett Nagyszeben Európa Kulturális Fővárosa. A KeKI a nagyszebeni Brukenthal Múzeum 57 fotóból álló gyűjteményét mutatja be, mely 2007. október 16-ig látható Budapesten, a Rákóczi út 15. szám alatt.
Közép-európai nyárköszöntő a Técsői Bandával Budapesten
Metró , 2007. június 25. hétfő
Közép-európai nyárköszöntőt tart a Técsői Banda főszereplésével a Szlovák Intézet, a Budapesti Román Kulturális Intézet, az Etnofon Népzenei Kiadó és a Közép-európai Kulturális Intézet (KEKI) szerdán este Budapesten - közölte az utóbbi intézmény az MTI-vel.
A hagyományos máramarosi ruszin zenét játszó Técsői Banda a Tisza felső szakaszán fekvő hajdani koronaváros, Técső és környékének legismertebb zenekara. Familiáris jellegű, eredetileg a Csernavec család tagjaiból állt, ma már hegedűsük és cimbalmosuk a Taracközről való.

A vidék zenei hagyományait elődeiktől tanulták, már gyermekkorukban ott játszottak a mulatságokban apjuk mellett. Repertoárjukban szerepelnek román, cigány, zsidó, orosz és magyar dallamok is. Az együttes tagja Joszif Jurijevics Csernavec (gombos harmonika), Ivan Popovics Mikolajovics (hegedű), Hudak Vaszil Antonovics (kiscimbalom) és Jurij Alexandrovics Csernavec (dob).

Először Kiss Ferenc (Etnofon Kiadó) készített velük felvételt a 70-es évek elején. Akkor még az apa, a legendás Jura Csernavec "Mányo" hegedült, akinek sziporkázó játékát csak egy 1982-es kazettafelvétel őrizte meg. Játszanak lakodalmakon és a ruszin lakosság egyéb jeles ünnepein.

Az elmúlt néhány évben muzsikáltak a legjelentősebb fesztiválokon is. Játszottak már David Yengibariannal, Bob Cohennel, közreműködtek a világhírű Di Naye Kapelye legutolsó lemezén is. A Bornépek dalai népzenei versenyen első alkalommal a harmadik díjat, másodjára a Táncház Egyesület különdíját nyerték el. Tavaly megkapták a Magyar Művészetért Alapítvány Bartók Béla-emlékdíját.

A Dunatáj Alapítvány filmes stábja évek óta dokumentálja kárpátaljai és magyarországi szerepléseiket. Az anyagból a tervek szerint még az idén film készül. Eddig két lemezük jelent meg az Etnofon Népzenei Kiadónál (Vertek engem, vertek..., Ruszin népzene), de játszanak a Bornépek dalai című kiadványon is.
Magyar középiskolák Ausztriában 1956 után
Heti Válasz , 2007. május 17. csütörtök
Magyar középiskolák Ausztriában 1956 után
Közép-európai Kulturális Intézet , 2007. május 16. szerda
Megnyílt a Magyar középiskolák Ausztriában 1956 után című kiállítás

Rendezte az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége és a Közép-európai Kulturális Intézet.

A fényképkiállítás az 1956 forradalom és szabadságharc leverését követően Ausztriába menekült magyar ifjúság képzésére alakult öt gimnázium történetét mutatja be, melyek a következő helyszíneken és időhatárok között működtek: Grän (1956–1957), Wiesenhof /Gnadenwald/ (1957–1958), Kammer am Attersee (1957–1958), Bad Iselsberg (1957–1960) és Innsbruck (1945–1963).
A többnyire amatőr fotók ezeknek a gimnáziumoknak a mindennapjait elevenítik föl. A magyar tannyelvű intézményekben általában maguk összeállította könyvekből és tananyagokból oktattak az általában szintén menekült tanárok, akik között olyan, később nevessé vált tudósokat is találunk, mint Hanák Tibor. Összesen mintegy 1000 magyar fiatal – akik a német nyelv alapjait is itt sajátították el – szerzett osztrák érettségit e gimnáziumokban. Ezzel kaptak lehetőséget az egyetemi, főiskolai továbbtanulásra, amellyel a legtöbben éltek is.
A Közép-európai Kulturális Intézetben az 1998-ban Bécsben, Budapesten és Ópusztaszeren már kiállított fényképtablókat nemrégiben előkerült, mindeddig ismeretlen anyagokkal kiegészítve láthatjuk.

„Ezek a kommunista rezsim alatt felnövő fiatalok olyan generációhoz tartoznak, akik egyszer majd Magyarország jövőjét fogják meghatározni. Ezek a magyar fiatalok idegen világból érkeztek hozzánk, óriási hordereje van tehát annak, hogy megnyissuk számukra a szabad világ szellemi erőit.” (Részlet a Tiroli Magyar–Osztrák Kulturális és Iskolaegyesület 1957-es memorandumából)
Közös múlttal a közös jövőért
Levéltáros konferencia
Közép-európai Kulturális Intézet , 2007. május 15. kedd
2007. május 15-én megrendezeésre került a Közös múlttal a közös jövőért című levéltáros konferencia a bécsi központi levéltárak szerepéről a magyar történelem kutatásában. A konferencia a Közép-európai Kulturális Intézet és az Osztrák Kulturfórum közös rendezvénye.
Köszöntőt mondott:
Dr. Manherz Károly, felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár, OKM
Dr. Elke Atzler, a budapesti Kulturforum igazgatója
Módos Péter a Közép-európai Kulturális Intézet igazgatója
Prof. Dr. Lorenz Mikoletzky, az Osztrák Állami Levéltár főigazgatója
Prof. Dr. Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója

Képek a konferencia megnyitójáról (balról jobbra): Dr. Manherz Károly, Dr. Elke Atzler, Módos Péter, Prof. Dr. Lorenz Mikoletzky, Prof. Dr. Gecsényi Lajos.
A konferencia részletes programja
Közép-európai Kulturális Intézet , 2007. május 15. kedd
Részletes program

11.00 – 13.00
Dr. Ress Imre - A levéltári vagyon felosztása a Monarchia utódállamai között (az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa)
Thomas Just: A Haus-, Hof- und Staatsarchiv az első világháború után (Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Bécs)
Dr. Fazekas István: Magyar levéltári delegátusok a Haus-, Hof- und Staatsarchivban és a Hofkammer- und Finanzarchivban 1918-tól napjainkig (bécsi magyar levéltári delegátus)
HR Dr. Christoph Tepperberg: A bécsi Kriegsarchiv az első világháború után (a Kriegsarchiv igazgatója, Bécs)

Képek (balról jobbra):Dr. Ress Imre, Thomas Just, Dr. Fazekas István, HR Dr. Christoph Tepperberg
A konferencia részletes programja - 2. rész
Közép-európai Kulturális Intézet , 2007. május 15. kedd
14.30 – 16.30
Dr. Bonhardt Attila: Magyar levéltári delegátusok a Kriegsarchivban 1918-tól napjainkig (a Hadtörténelmi Levéltár és Irattár igazgatója, Budapest)
Dr. Hermann Róbert: Kriegsarchiv: Mi mindenre jó egy levéltár? A Kriegsarchiv anyaga és a magyar ügyfelek (bécsi magyar levéltári delegátus)
Dr. Ujváry Gábor: „Ha Béccsel megszakad az összeköttetés, megszakad a saját múltunkkal is” - A Bécsi Magyar Történeti Intézetről (Kodolányi János Főiskola, intézetvezető főiskolai tanár, Székesfehérvár, KeKI)
Dr. Fónagy Zoltán: Történeti kutatások a bécsi Collegium Hungaricumban (a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója)
16.30 - Fogadás, sajtótájékoztató

Képek (balról jobbra): Dr. Bonhardt Attila, Dr. Ujváry Gábor, Dr. Fónagy Zoltán, közönség
MEGJELENT AZ ÚJ EURÓPAI UTAS
2007/1. - 66. SZÁM
Inforádió , 2007. május 2. szerda
Ismét nyomtatásban a híres Antall-interjú

Nagyszeben, Kassa, valamint Prága múltja és jelene is megismerhető az Európai Utas című folyóirat legújabb lapszámából.

Az első visszajelzések azt mutatják: az olvasóknak tetszik, hogy külsőségeiben tizenhét év után megújult az Európai Utas című lap, amely tartalmát tekintve továbbra is az közép-európai együttműködés folyóirata maradt - mondta az InfoRádiónak a lap főszerkesztője.

Módos Péter hozzátette: a legújabb lapszám egyebek mellett érdekes múltú városokat, Nagyszebent, Kassát és Prágát mutatja be.

A Nagyszebenről szóló írás az 1200-as évektől követi a város történetét napjainkig, míg a Kassát bemutató cikkből megismerhető a település két nagy szülötte, Márai Sándor és Josef Polak életműve - közölte a főszerkesztő.

Az új számban Antall József emlékét is felidézik: a politikus 1991-ben adott interjút az Európai Utasnak, amely akkor "fanyalgást" váltott ki.

Módos Péter szerint az egykori miniszterelnök változatlan formában közreadott gondolatai ma is aktuálisak és megkerülhetetlenek.

InfoRádió / Sárközi Lóránt
2007. május 3., csütörtök 12:19
A lap olvasható az Interneten is a http://www.ceci.hu/ vagy a http://www.europaiutas.hu oldalakon
interjú Módos Péterrel
TARTALOM Európai Utas 66. szám
A bölcs és a törpe
Brancusi fényképei a Közép-európai Kulturális Intézetben
Népszabadság , 2007. április 9. hétfő

Tavaly Romániában, egy televíziós show-műsorban megválasztották "a legnagyobb románt". A tízes döntőben meglehetősen érdekes társaság gyűlt össze: költő, tudós, lelkész, két államalapító, két vajda, egyikük Stefan cel Mare, a középkori Moldva uralkodója, az egykori román diktátor, Ion Antonescu marsall, a tornászlegenda Nadia Comaneci, valamint a szobrász, Constantin Brancusi. Utóbbi a szavazáson végül kilencedik helyezést szerzett, ami nem rossz teljesítmény, kivált, ha figyelembe vesszük, hogy késő huszonévesen Párizsba költözött, élete nagyobb részét ott töltötte, ott tanult Rodintől, ott csinált karriert.
Brancusi mellesleg zseni volt. Az avantgárdba pácolta az afrikai művészetet és a román népművészet emlékeit, egyszerűségre, tökéletességre törekedett, egyfajta újprimitív ikonográfiát hozott létre, és felfigyelt rá a világ. Különös figurája volt a szobrászatnak: Milarepa, a XII. századi tibeti vallásreformer, filozófus tanítványának vallotta magát, és a művészvilág tekintélyes részének tiszteletétől övezve egyszerű román parasztként élt Párizsban.

Különc volt, aki tett a világra, mindamellett azért ki lehetett hozni a sodrából. Ezt két legenda is igazolja; az egyik szerint több évig perben állt például az amerikai vámhivatallal, melynek túlbuzgó munkatársai egy New York-i kiállítására küldött szobrát ipari terméknek minősítették, és vámot vetettek ki rá. Egy másik történet szerint egy alkalommal amatőr fényképész örökítette meg alkotásait, és Brancusinak feltűnt, hogy az egyik, bronzból készített szobra nem úgy csillog, ahogy csillognia kellene. Ezt szóvá tette a fotográfusnak, aki azzal védekezett, hogy bepúderezte a szobrot, tompítandó annak zavaró csillogását. A felháborodott művész ekkor kihajította őt, és attól kezdve saját maga dokumentálta műveit, az alkotás folyamatát.

De még hogyan! A szobrászként világhírű Brancusi 1957-ben bekövetkezett halálakor több mint ötszázhatvan negatívot és ezernél több saját, művészi értékét tekintve kimagasló fotográfiát hagyott az utókorra. Április közepéig az Astoria közelében található Közép-európai Kulturális Intézetben ezek közül látható negyven.

Brancusi képei nagyon szépek. Kivétel nélkül a szobrász műtermében készültek, a megmunkálás alatt álló vagy már befejezett alkotásokról, olykor magáról a mesterről, aki az egyik felvételen elmélyült filozófusnak, a másikon kócos matróznak mutatkozik, feltűnik aztán erdei törpeként, amint méretes fűrész segítségével, termetes fahasábbal birkózik, végül megjelenik különös öltözékben is, mintha a futuristák báljára készülne. Elmélyült, magányos pillanatok, díszletszerű terek, az alkotások között utat kereső, azokat éleire szabdaló, hálás műtermi fények. Letisztult formák a küzdelem forgácsai között, és persze híres művek: egy készülő részlet a Végtelen oszlopból, a Szőke néger lány, mindenekelőtt azonban a Pogány Margit festőnő ihlette különös szobrok: a Mademoiselle Pogany sorozat darabjai, köztük az ufószerűen ábrázolt Pogány kisasszony. Szomorú, zárkózott világot mutatnak a fekete-fehér képek, talán nem véletlen, hogy egy látogató ezt jegyezte be a vendégkönyvbe: "Így képzelem el a véget." Pedig ami a képeken látható, az nem a vég, éppen ellenkezőleg: küzdelmes út a jelenkor felé.


Népszabadság • Trencsényi Zoltán • 2007. április 10.
Brancusi a fotográfus
Népszava , 2007. április 3. kedd
Bukarestről érkeztek a képek
Metró , 2007. április 2. hétfő
Brancusi, a fotográfus
Vasárnapi Hírek , 2007. április 1. vasárnap
Constantin Brancusi fotográfiái Budapesten
Művész-világ , 2007. március 29. csütörtök
Constantin Brancusi román származású szobrász fotóiból nyújt válogatást az a kiállítás, amely kedden nyílik meg Budapesten, a Közép-európai Kulturális Intézetben - közölte a kiállítóhely. Az ötven évvel ezelőtt elhunyt művész szobrain kívül több mint ötszázhatvan negatívot és ezernél több fotót hagyott maga után, ezek közül negyven fényképet mutat be a „Brancusi a fotográfus" című kiállítás - olvasható a Közép-európai Kulturális Intézet írásos tájékoztatójában.

Az összegzés szerint az alkotó saját műhelyének bensőséges környezetében készült képei az alkotási folyamat részleteit illusztrálják. A művész önportrékat készített, műtermét és szobrait fényképezte le.

Mint írják, Brancusi azt vallotta: „az alkotásokat abban a környezetben kell megtekinteni, ahol megalkották őket", ugyanis egy szobor körüli tér ugyanolyan fontos, mint maga a mű.

Az április 15-ig látható kiállítást, melynek anyaga a bukaresti Nemzeti Múzeum tulajdona, Schneider Márta kulturális szakállamtitkár, Beke László és Cristian Velescu művészettörténészek nyitják meg.

Korábban, március 20-án "50 absztrakt jel - Főhajtás Brancusi előtt" címmel nyílt kiállítás a szobrászművész halálának 50. évfordulója alkalmából a budapesti Román Kulturális Intézetben. A május végéig nyitva tartó tárlaton kortárs román képzőművészek ötven alkotással emlékeznek a világhírű szobrászra a Frankofónia Ünnepe rendezvénysorozat keretében.

(MTI)
Brancusi a fotográfus
Népszabadság , 2007. március 28. szerda
Brancusi fotói Pesten, (M)érték Erdélyben
Magyar Hírlap , 2007. március 27. kedd


Ma 18 órakor kiállítás nyílik Brancusi, a fotográfus címmel a Közép-európai Kulturális Intézetben (Bp. VIII., Rákóczi út 15.).

A román származású, világhírű szobrász, Constantin Brancusi (1876–1957) életének tekintélyes részét Párizsban töltötte, legtöbb munkáját ott készítette. A legenda szerint egyszer egy amatőr fényképész fotózott a műhelyében, és a művésznek feltűnt, hogy az egyik bronz szobor nem úgy csillog, ahogyan kellene. Amikor kérdőre vonta, hogy mi történt a darabbal, a fényképész azt válaszolta: bepúderezte, hogy tompítsa a bronz csillogását. Kidobta a fényképészt, és onnantól maga fényképezte munkáit. Szobrain kívül több mint ötszázhatvan negatívot és ezernél több saját fényképet hagyott maga után. Fotói egy részén maga a szobrász látható: a műhelyben készült önarcképek néhol munka közben, máskor idős bölcsként ábrázolják.

Ma este hét órakor nyílik meg Sepsiszentgyörgyön, a Gyárfás Jenő Képtárban a (M)érték – Világhírű Magyar Fotográfusok című kiállítás. A magyar fotográfia történetének egyik legnagyobb jelentőségű kiállítása a budapesti Ernst Múzeumban húszezer látogatót vonzott. A világ méltán leghíresebb öt magyar fotográfusának 250 fotóját bemutató kiállítás Erdélyben is páratlan eseménynek számít.

MH
MEGNYÍLT A BRANCUSI A FOTOGRÁFUS című kiállítás
Közép-európai Kulturális Intézet , 2007. március 27. kedd
Brâncuşi a fotográfus


2007. március 27-én 18 órakor megnyílt a Brâncuşi a fotográfus című kiállítás a Közép-európai Kulturális Intézetben. A 40 darab fotót tartalmazó kiállítási anyag a bukaresti Nemzeti Múzeum tulajdona, mely a Román Kulturális Intézet szervezésében került Budapestre.

A román származású, világhírű szobrász Constantin Brancusi (1876-1957) életének tekintélyes részét Párizsban töltötte, legtöbb munkáját ott készítette.
Brâncuşi elhatározását, hogy maga örökítse meg alkotásait, egy anekdotából ismerjük: egyszer egy amatőr fényképész fotózott a műhelyében, és a művésznek feltűnt, hogy az egyik bronz szobor nem úgy csillog, ahogyan kellene. Amikor kérdőre vonta, hogy mi történt a darabbal, a fényképész naivan azt válaszolta: bepúderezte, hogy tompítsa a bronz csillogását. A felháborodott művész kidobta a fényképészt, és attól a pillanattól kezdve maga fényképezte munkáit.
A művész szobrain kívül több mint ötszázhatvan negatívot és ezernél több saját fényképet hagyott maga után. Az alkotó saját műhelyének bensőséges környezetében készült képei az alkotási folyamat részleteit illusztrálják. A fénykép Brâncuşi alkotói hitvallásának egyfajta kifejeződése is, ami lehetőséget ad a művésznek, hogy reflektáljon a szobrászat általános kérdéseire vagy egy-egy adott munkára. A képek felfedik előttünk, miként viszonyul a művész műhelyéhez és alkotásaihoz. Fényképei egy részén maga a szobrász látható: a műhelyben készült önarcképek néhol munka közben „érik tetten”, máskor idős bölcsként ábrázolják. A fotók azt is érzékeltetik, hogy a művész szüntelenül gondolkodik önarcképe és művei viszonyán.
Brancusi szerint, „az alkotásokat abban a környezetben kell megtekinteni, ahol megalkották őket”, ugyanis egy szobor körüli tér ugyanolyan fontos, mint maga a mű.
A fotókon láthatjuk a leghíresebb alkotásokat: Nárcisz Kútja (1910), Pogany Kisasszony II (1912), Múzsa (1914–1915), X Hercegnő (1914), Léda (1920), Újszülött (1920), Hal a műhteremben (1924, 1926), Madár az Térben (1931), Pogany Kisasszony III, és azt is, amint Brancusi éppen az egyik Végtelen oszlopán dolgozik.

Fotók:
1. A kiállítás megnyitó (felsorolás balról jobbra)
- Cristian Velescu művészettörténész(Bukarest)
- Raluca Bem Neamu a Román Nemzeti Művészeti Múzeum oktatási és kommunikációs osztályának vezetője, a bukaresti kiállítás kurátora
- Ireny Comaroschi, Románia nagykövete
- tolmács
- Módos Péter, a KeKI igazgatója
- Schneider Márta kulturális szakállamtitkár
- Brindusa Armanca, a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója

2. Beke László művészettörténész beszél a megnyitón
3. A kiállítás részlete
4. Schneider Márta kulturális szakállamtitkár beszél a megnyitón
5. Brindusa Armanca, a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója
6. Raluca Bem Neamu
7. Cristian Velescu művészettörténész(Bukarest)

Időpont: 2007. március 27. 18. óra
Helyszín: Közép-európai Kulturális Intézet, 1088 Budapest, Rákóczi út 15.
Információ: 327-0005, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., www.ceci.hu
A kiállítás 2007. március 27-től április 13-ig, munkanapokon 10-18 óra között tekinthető meg.
A fotográfus
Magyar Nemzet , 2007. március 25. vasárnap
Kiállítás
Metró , 2007. március 22. csütörtök
Egy cseh polgár vallomásai
168 óra online , 2007. február 19. hétfő
Ez a történet ott kezdődik, ahol a Máraié véget ér. (Azaz persze sokkal korábban, mondjuk 1886-ban egy prágai zsidó családban, ahol a kis Josef Polák megszületett.)
Amikor a csehek és szlovákok „kézhez veszik” a Felvidéket, egy prágai ügyvéd érkezik – mintegy véletlenül vagy legalábbis az eseményektől sodortatva – Kassára. Útját ideiglenesnek tekinti, azt meg szinte mellékesnek, hogy felfedezi, senki sem törődik a városi múzeum megmaradt értékeivel. És egyszer csak azon veszi észre magát, hogy ő a múzeum botcsinálta igazgatója. Ez a sokszoros véletlen egy húszesztendős múzeumigazgatói pályát indít el, melynek során a kassai „idegen” Európa egyik legjobb, legérdekesebb múzeumává varázsolja intézményét, és Európa egyik legtehetségesebb, legnagyobb hatású kultúraközvetítőjévé varázsolja önmagát.

Polák jóval több volt, mint múzeumigazgató: különféle népek, különféle kultúrák, különféle művészeti alkotások nagyhatású közvetítője, barátja, propagátora. A muzeológia megújítója. Egy város, egy régió sokszínű kultúrájának megbecsült őre.

Kevés ilyen európait ismer a huszadik századi történelem. És azon kevesekkel, kiket ismer, el is bánt kegyetlenül. Dr. Josef Poláknak harmincnyolcban távoznia kell Kassáról (most, hogy Márai jön, ő megy, micsoda fintora a sorsnak – pedig több közük volt egymáshoz, mint gondolnánk), Prága a következő állomás, az azt követő meg, s az utolsó is egyben, nincs min meglepődnünk, Auschwitz.

Vajon hányan ismerik ma Magyarországon Polák nevét? És Szlovákiában? Csehországban?

A Közép-európai Kulturális Intézet most szép kiállítással tiszteleg emléke előtt. Olyannal, amilyen például az általunk is méltatott, kétezernégyes Márai-kiállítás volt. Olyannal, melyből egy kicsit jobban megérthetjük önmagunkat itt, a Kárpát-medencében és környékén. Ahol nincsenek fekete-fehér történetek, ahol minden bevonulás másoknak menekülés – és viszont –, s ahol minden nyomorúság, nehézség és baj ellenére éltek olyan tehetséges, elhivatott és igaz emberek, mint amilyen Josef Polák volt.

Ha a Közép-európai Kulturális Intézet csak egy kicsit tesz azért, hogy ne feledjük el a Polákokat köröttünk, máris fontos missziót teljesített.

És nem kicsit tesz: mint hírlik, egész sorozatot tervez a közép-európai életutakból.

Kívánjunk sok erőt hozzá.

Jolsvai András
168 óra - Kultúra
Szili Katalin látogatása a KeKI-ben
KeKI Információ , 2007. február 16. péntek
2007. február 16-án Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke látogatást tett a KeKI Rákóczi út 15. alatti épületében. A látogatásra a közös épületben lévő Szlovák Kulturális Intézetben tartott kiállítás-megynyitót követően került sor. Módos Péter igazgató meghívásának eleget téve, Szili Katalin megtekintette a dr. Josef Polák életútjáról szóló kiállítást, melyhez gratulált. Az elnökasszony a következő sorokat a kiállítás Vendégkönyvébe jegyezve búcsúzott: "Köszönöm a kiállítást! igazán érdekes, számomra ismeretlen területet ölel föl. Josef Polák emberfölötti munkát végzett. Tanulhatnak tőle a más tollával ékeskedők!"
Szili Katalin - Budapest, 2007. 02.16. ~ 17.30
Közép-Európa a Rákóczi úton
Csak működési támogatásra számíthat a Közép-európai Kulturális Intézet
Népszava , 2007. február 10. szombat
Veszély fenyegeti a hat éve működő Közép-európai Kulturális Intézetet (KeKI), hiszen a mai napig nem biztos az idei költségvetése. A tavaly mintegy negyvenmillió forintból gazdálkodó és három fővel dolgozó intézmény legalább ennyire számított idén is az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól, hogy folytathassa eddigi munká­ját. Úgy tudjuk, jelenleg csak a mű­ködési költségeket kívánja fe­dezni a tárca, a programokra a KeKI-nek kellene forrásokat találni.

Nem először gyülekeznek a közép­-európai kulturális együttműködés­nek nem pártpolitikai alapon fórumot adó intézmény fölött vihar­felhők. Az 1990-ben megalakult Európai Utas Alapítvány – mely a negyedévenként megjelenő, hasonnevű folyóirat kiadója – 2000-ben intézményesült, ekkor jött létre a Közép-európai Kulturális Intézet. Miután a Cseh Köztársaság nem tartott igényt az épületre, a Szlovák Intézet szomszédaként beköltözhettek az egykori Csehszlovák Kulturális Intézet Rákóczi úti ingatlanának felébe 2001-ben. Itt végre mód nyílt arra, hogy kiállításokat, fórumokat, vetítéseket tarthassanak saját portájukon.

Az intézet feladatának tekintette a kapcsolatépítést a magyar és közép-európai kultúra között, s a jelent­kezését szívesen fogadó külföldi partnerek jelentős anyagi segítségével idehaza is bemutatta a közép-európai térség olyan reprezentánsainak életútját és életművét, mint a cseh Frantisek Kupka, az osztrák Thomas Bernhard, a délszláv Danilo Kis. Bécs és Trieszt múzeumai egy tematikus kiállításra küldték el azon legjobb képzőművészeti alkotásai­kat, amelyek a freudizmus hatása alatt születtek. Több országot átfogó együttműködés eredményeképpen 2004-ben nagy kiállítást szentelt Márai Sándornak. "Olyan menedzserközpontnak tarjuk magunkat, amely figyeli, merre tart ma a folyton változó Közép-Európa, figyeli a térségben zajló folyamatokat, és van elképzelése arról, milyen arculata lesz a régiónak öt év múlva” – hangsúlyozta a Népszavának Módos Péter, a KeKI igazgatója.

Szervezetileg az akkori Nemzeti Kulturális Minisztérium Külföldi Intézetek Igazgatóságához tartozott a Közép-európai Kulturális Intézet. Ám 2004-ben a takarékosság jegyében kikerültek a minisztérium kebeléből, és az Európai Utas Közalapítvány keretében működtek tovább, költségvetésük nagyobb részét továbbra is a kulturális tárca állta. Módos Péter igazgató – aki egyben az alapítvány által 15 éve kiadott Európai Utas című folyóirat főszerkesztője is – a Népszavának elmondta, ez a helyzet megfelelt az intézménynek, hiszen így lehetőség nyílt, hogy a hivatalos magyar kül- és kultúrpolitikától független szellemi műhelyként működhessenek. Az elmúlt években megfordult náluk a magyar és a térség szellemi életének színe-java. S nem egy esetben pozi­tívan befolyásolhatták a nagypolitikát is.

A régió számos országában működnek hasonló profilú intézetek, melyek a szomszédok egymással való szótértésén fáradoznak. A visegrádi együttműködés nem olyan régen jutalmazta tevékenységéért a KeKI egyik lengyelországi partnerét, a krakkói Európa Intézetet. Rossz üzenet volna, ha Magyarországon épp pedig megszűnne ez a fórum.

Időről időre gazdagon illusztrált katalógusban, a Mustrában számolnak be az intézet programjairól. De honlapjukon, a www.ceci.hu-n is figyelemmel kísérhető a munkájuk. Nyilván a pénzhiány az oka, hogy weblap angol változata kissé hiányos. Módos Péter nem sajnálja az időt az utazásra, időről időre kisebb küldöttség élén nyakába veszi Közép-Európát, hogy hazahozza a kisebbségi tapasztalatokat vagy épp a magyar nézőponttal ismertesse meg a külföldet. Az intézet tudatosan törekszik arra, hogy Budapesten bemutassa a régió városait, így Kassa, Lemberg, Ljubljana, Bolzano, Kolozsvár, Graz, Pozsony, Róma – és hosszan lehetne sorolni – bemutatkozott az utóbbi években az intézetben. "Külföldi partnereink felismerték, hogy számukra nem csupán kulturálisan, de a turizmust vagy a kereskedelmet illetően is gyümölcsözők az ilyesféle bemutatkozások” – hangsúlyozza az igazgató. Például Bolzano a magyar–olasz kulturális kapcsolatok bemutatását a helyi borok, sajtok, sonkák és üdülőhelyek marketingjével is összekötötte. A közép-európai intézet a magyar kultúra exportját is felvállalja. Így például 2001-ben a Dunai vázlatok című, 19. századi táj- és városképet bemutató tárlatukat számos országba eljuttatták. Módos Péter a 2007-es programot ismertetve elmondta, hogy levéltáros-konferenciát szerveznek az osztrák és magyar szakemberek számára. Az intézet falai között mutatkozna be Európa idei kulturális fővárosa, Nagyszeben és a belgiumi Luxembourg tartomány.

Információink szerint elképzelhető, hogy idén csupán az intézet működési költségeit fedezi a tárca a Balassi Bálint Intézeten keresztül, programokra egyéb forrásokat kell találnia a KeKI-nek. De talán az sem elképzelhetetlen, hogy – a ház profiljának megfelelő – újabb feladatot telepít az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Közép-európai Kulturális Intézetbe.

Népszava-összeállítás
Josef Polák élete fotókon, plakátokon, festményeken
Magyar Hírlap , 2007. február 5. hétfő

Fotók, remek plakátok, Bortnyik Sándor konstruktivista olajfestménye (1924), színlapok, levelek, magyarázó szövegek három nyelven. A Közép-európai Kulturális Intézet Közép-európai életutak című sorozatának első kiállítása Josef Polák életművét mutatja be a Prágai Zsidó Múzeumnak és a kassai Kelet-szlovákiai Múzeumnak köszönhetően.

A tárlat, amely Prága, Pozsony és Kassa után érkezett Budapestre, több intézmény összefogásának szép példája. A három kurátor: Magda Veselská, az anyag nagy részét őrző Prágai Zsidó Múzeum munkatársa, Szabó Lilla, a Magyar Nemzeti Galéria és Gellér Katalin, az MTA Művészettörténeti Intézetének művészettörténésze.

A plakátokat és Bortnyik Sándor Polákról készült kitűnő portréját a Kelet-szlovákiai Múzeum adta kölcsön. Polák leveleit a Szlovák Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézete, míg a színlapokat, szövegkönyveket az Országos Széchényi Könyvtár színháztörténeti osztálya. A szép kiállítású katalógusba írt tanulmányaiban Szabó Lilla több éves kutatásainak eredményeit összegzi.

Josef Polák ügyvéd volt, de mindig művészek, művészettörténészek között forgolódott. Prágai zsidó családban született, cseh nyelvű iskolákba járt, a magyar–német kultúrájú Kassán 1919-től 1938-ig igazgatta a Kelet-szlovákiai Múzeumot. Ott hozta létre az első kassai közkönyvtárat és olvasótermet, és 220 kiállítást rendezett. A tárlatokhoz készült remek plakátok egyedülálló gyűjteményt alkotnak. Ő fordította magyarra egyebek között Capek R. U. R. (Rossum’s Universal Robot) című darabját. (A Vígszínház 1924-es előadásának színlapján Kosztolányi Dezső szerepel fordítóként, de ő nyersfordításból dolgozott.)

Josef Polák volt az első szlovákiai zsidó múzeum – az eperjesi (Presov) – megalapítója, a kelet-szlovákiai és kárpátaljai múzeumok állami felügyelője. Leltárba vette, meghatározta és felbecsülte a valaha császári, illetve nemesi tulajdonban volt, majd 1918 után a csehszlovák állam birtokába került kastélyok gyűjteményeit. Kiemelkedő értékű műalkotásokat fedezett fel (köztük egy El Greco-képet). Foglalkozott színházzal, rádióval, fotózással. "Különböző kultúrákat, nyelveket és vallásokat magas szinten integráló szellemiségének" köszönhetően helyet adott minden értéknek, ezt az egyetlen kritériumot ismerte el válogatási szempontnak. A Tanácsköztársaság bukása után segítette a Kassára érkező magyar művészeket is. Szoros barátság fűzte Bortnyik Sándorhoz és Párizst megjárt művészekhez. Krón Jenő a húszas években a kassai múzeum épületében nyitotta meg híressé vált grafikai iskoláját, ahol az emigrációba kényszerült Jászi Oszkár, Balázs Béla, Moholy-Nagy László és Kassák Lajos is tartott előadást.

A fenyegetettségben is másokon akart segíteni a legyőzhetetlennek tartott ember: a második világháború idején Prágából támogatta, amíg tehette, a Terezínbe hurcolt zsidókat. 1944-ben ő is odakerült. Levelezőlapon adott hírt magáról utoljára, 1944 novemberében.

Értesítette a családját, hogy Auschwitzba viszik. Ott tűnt el.

Ferch Magda
A magával kártyázó férfi
Josef Polák: egy XX. századi életút Közép-Európában
Magyar Nemzet , 2007. február 1. csütörtök
Új kiállítássorozat indult a Közép-európai Kulturális Intézetben Közép-európai életutak címmel. A tárlat Josef Polák életét mutatja be dokumentumok, fotók, képzőművészeti alkotások tükrében.

Ha a kiállítás képeire a tárlat megtekintése után visszagondol a látogató, kettőt bizonyosan fel tud idézni magában. Az egyiken a tárlat főszereplője hosszú ballonkabátban áll szemben a nézővel, s a kalapját fölemelve int neki. Jön vagy éppen távozik, vagy a távozót vagy az érkezőt köszönti? Éppen úgy lehetetlen választ adni e kérdésre, mint a másikra, amelyet a másik kép láttán tesz fel a tárlat szemlélője. Ezen a fotón ugyancsak Josef Polák látható, mégpedig kártyázóként, megkettőzött alakban. Ez a képtípus egyébként a XX. század művészetét megújító Marcel Duchamptól és az olasz futuristáktól egyformán ismerős, és még inkább költőivé teszi a kérdést: melyik figura az igazi, a dinamikus, derűsen mosolygó, vagy a vele szemben ülő, töprengő változat? S ha már kártyásról van szó: mi a tét, mire megy ki a játék?
Ha van a közép-európai kultúra XX. századi történetének jelentős képviselője, kinek sorsa az érem két oldalát az eszünkbe juttathatja, akkor az éppen ő, aki a monarchiabeli Prágában született zsidó családban, s aki élete utolsó éveiben, mielőtt eltűnt volna Auschwitz poklában, a megszállt Prágában létrehozta a Központi Zsidó Múzeumot. A két életszakasz között, mint Mónos Péter fogalmaz a katalógus előszavában (A férfi, aki önmagával kártyázott), tevékenysége „az első (1918-ban alapított) Csehszlovák Köztársaságban teljesedett ki… mégpedig a korábban német–ma-gyar kultúrájú Kassán, amelyet Márai Sándor művéből, az Egy polgár vallomásaiból ismerünk”.
A középkori műemlékek szerelmese, a cseh–zsidó mozgalom aktivistája a világháború éveiben véletlenül került a Felvidékre, s lett a Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatója is az új államban. A gyűjtemények sorsáért aggódva fogadta el az ajánlatot, s maradt hivatalában egészen 1938-ig, a terület visszacsatolásáig. A helyzete nem volt könnyű, annak, amit az új hatalom várt tőle, az igazi kassai polgárok bizonyosan nem örültek. Tény azonban, hogy számos műemlék vagy értékes műtárgy akár el is pusztult volna nélküle, s az is tény, hogy több száz igen nívós képzőművészeti kiállítást rendezett, amelyek résztvevőit nem nemzetiségük, hanem a művek kvalitása szerint válogatta ki. Az is igaz viszont, hogy felvidéki pályafutását nem éppen dicséretes vállalkozással fejezte be: 1937-ben a prágai várban Régi művészet Szlovákiában címmel rendezett kiállítást, amelyről maga írta „a tárlat a kultúrpolitikai célnak és a népszerűsítő szándéknak is megfelelt. Az, hogy hasznára volt-e a tudománynak, miként a szervezők hirdették, más lapra tartozik.”

P. Szabó Ernő
Magyar Nemzet - Kultúra
Változatok Itáliára Trieszttől Palermóig
Inforádió , 2007. január 30. kedd
Az Európai Utas legújabb, Változatok Itáliára című számának bemutatóját tartják kedden 17 órakor a Közép-európai Kulturális Intézetben. A főszerkesztő a lap cikkeiből emelt ki néhányat az InfoRádióban.

Módos Péter elmondta: Rómán kívül Firenzét, Bolognát, Triesztet, Nápolyt és Palermót mutatják be.

"Azt szeretnénk, ha olvasmányos lenne a dolog, a mostani számban szerepelnek például Jancsó Miklós, Papp Sándor Zsigmond, Rockenbauer Zoltán és Szomráky Béla írásai" - tette hozzá a Közép-európai Kulturális Intézet igazgatója.

Az Európai Utas főszerkesztője szerint sok ismeretet is átadnak, érdekes összevetni például, hogyan írja meg Fáy Miklós velencei emlékeit Élet Velencében címmel, miközben mellette olvasható a Massimo Cacciarival, Velence főpolgármesterével készített interjú.

"Ez a két nézőpont nagyon érdekes, akárcsak Triesztnél, ahol kiderül, milyen ez a város Olaszország, illetve Közép-Európa felől nézve" - vélekedett Módos Péter.

Gaál István fotói díszítik a lapot, amelyben helyet kapott Sárközy Júlia Erdődy Gáborral készített interjúja is, a Szentszék és Magyarország kapcsolatairól.

A teljes interjú hanganyaga letölthető az Inforádió honlapjáról:
http://www.inforadio.hu/hir/kultura/hir-101670
?
Változatok Itáliára
Magyar Nemzet , 2007. január 30. kedd


A Közép-európai Kulturális Intézetben (Budapest VIII., Rákóczi u. 15.) ma este ötkor mutatják be az Európai Utas Változatok Itáliára című számát és Dante Marianacci Tiszavirágzás című könyvét. Az esten részt vesz Szabó Győző, az ELTE BTK olasz tanszékének docense, Lator László költő-műfordító és a lap szerzői. Felolvas Márai Enikő előadóművész. (S. I.)
Josef Polák – egy közép-európai életút
Népszava , 2007. január 26. péntek

Új sorozatot indított a napokban a Közép-európai Kulturális Intézet, "Egy Közép-európai életút” címmel. Elsőként a dr. Josef Polák életét bemutató kiállítás nyílt meg, mely február közepéig látogatható. Josef Polák a monarchiabeli Prágában, zsidó családban született, és az első Csehszlovák Köztársaságban tevékenykedett, a korábban német–magyar kultúrájú Kassán. A Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatójaként jelentős hatást gyakorolt a város kulturális fejlődésére, szellemi hatása máig érezhető. Széles érdeklődési körét mutatja, hogy magyarra fordította és megrendezte Karel Čapek R. U. R. című művét Kassán és Budapesten is. Etnikai, származási és nyelvi különbözőségeken felülemelkedő kultúrát teremtő képessége a XXI. századi Közép-Európa egyik példájává emeli őt. 1938 novemberében, az első bécsi döntés miatt visszament a nácik által megszállt Prágába, ahol kétszeresen is üldözött volt: zsidó és ellenálló. Koncentrációs táborban tűnt el. A kiállítás anyaga a Prágai Zsidó Múzeumból indult el, s Pozsony, majd Kassa után jutott el Budapestre. A Közép-európai Kulturális Intézetben most bemutatásra kerülő kiállítás a Prágai Zsidó Múzeum anyagán kívül kiegészül korabeli plakátokkal, grafikákkal és más kordokumentumokkal, s arról tanúskodik, hogy egy ember a történelem minden zűrzavara ellenére is élhet teljes és tartalmas életet.

Népszava-információ

Róma Budapestre jön
Inforádió , 2006. november 22. szerda

2006. november 22., szerda 13:30 InfoRádió

Római szonáta címmel tart beszélgető estet a Közép-európai Kulturális Intézet. A beszélgetés mellett Rómáról szóló fotók, és egy film is színesíti a programot.
Banga-klasszikusok
Banga Ferenc: Árnyékmás. Közép-európai Kulturális Intézet
Népszabadság , 2006. május 30. kedd
Bangának az a szerencséje, hogy kapcsolódik az irodalomhoz, a másik meg az, hogy sosem kerül az irodalom uszályába. Ez persze így túl sommás, de mint minden elnagyolt megállapításnak, van kihámozható része.

Hazai kultúránk bigottan irodalomcentrikus, az írókra ma is jobban figyelnek, mint bármely egyéb váteszre, könyvet többen, sokkal többen fogyasztanak (a mai árak ellenére is), mint kiállítást, írók csinálhatnak (csinálnak) kis képzőművészekből nagyembert; fordítva sosem. Ehhez jön - Banga esetében is - a könyv mint médium. Amely - lásd fent - még mindig nagyobb közönséghez viszi el az illusztrációt, a rajzot, a képzőművészetet, mint más institúciók és technikák.

Banga Ferenc pompás szuverenitással fizet ezekért az előnyökért. Úgy komponál kísérőrajzokat Esterházyhoz, Parti Nagyhoz, Tamkó Sirató köteteihez - egyebek közt most ezek láthatók a Rákóczi úton -, hogy eszében sincs különösebben átlényegülni. Nem ölt Esterházy-maszkot, Parti Nagy-jelmezt, és a rajzai, amikor megszólalnak, nem használnak vizuális kecskerímeket meg csengő ritmusokat. Csak egyenértékűen teljesek és öntörvényűen együtt alkotók. Mindazonáltal fellépésük egyáltalán nem hasonlítható azokéhoz a színészekéhez, akik mindig önmagukat alakítják tragédiában, bohózatban és nyilvános éttermekben, de ez nehéz ügy, erről később. Először vegyük szemügyre ezt a változatlanságot, amely látszatra egy emberöltő óta kitart. Banga már pályája legelején is kínálta a gyerekrajz, a gyerekfirka analógiákat a méltatásokhoz, de mindjárt azt a kellemetlen titkot is, amely a kevésbé kényelmes méltatóit a rutinszerű párhuzamszerkesztéstől visszariasztotta. Vagy bonyolultabb magyarázatokra kényszerítette: nem volt semmi elomló, semmi naiv és semmi megsimogatnivaló a rajzaiban, nincs ma sem. Sokkal több bennük a szálka, a hegy és él, az igazi, nem csücsöríthető komiszság, a féktelenség, mint amennyit gyerekrajzközképzeteink elviselnek. Van más is, de a művészettörténeti példák sorra megtévesztenének: ez az életmű nem magyarázható izmussal, korszakkal, példamesterekkel.

Amikor testes, háromdimenziós figurákat rajzol, alakzatai olyan lazák, könnyedek, mintha papírból mintázna szobrokat, csakhogy ezek a papírszobrok szúrnának, beleállnának a tenyérbe, felhasítanák a bőrt, ha valaki megpróbálná összemarkolni, összegyűrni őket. Hasonlóan ellenállók, élesek az alakzatok két dimenzióban, árnyrajzok formájában, s akkor is, ha - mint mostanában gyakrabban - színnel élénkített vonalkázás, párhuzamos satírozás teremti meg térbeli vagy sík létüket. Ez utóbbi éppoly kevéssé egyértelmű egynél-egynél, mint elkülönülés és egybetartozás a kompozíciós elemek között, amelyeket néha csak egy hajszálvékony vonal, néha csak egy feszültségekkel teli üres űr, néha csupán a papír négy széle kapcsol össze. Tépettek a Banga-kompozíciók is, nemcsak a figurák, szeszélyesek és esetlegesek, de esetlegességükben mindig annyi kohézió, rend és törvény van, mint egy klasszicista képépítményben.

Miközben vidorak, kajánok, tiszteletlenek és baljóslatúak. Mindezek a szellemi javak meg a megjelenésükre felhalmozott, finoman változó grafikuseszközök elegendők az állandó önazonossághoz. Az, hogy Banga sajátosan figuratív művészete harminc-harmincöt éve fundamentálisan, látványosan nem változott, noha ezernyi izmus, törekvés, magatartás zúdult el mellette, önmagában nem lehetne erény. Érdemnek ez manapság csak akkor minősül, ha - Bangánál ez így van - nem kezdi ki a fáradás, az önismétlés gyanúja. Ha szép színű akrilfesték szövődik a fekete tustextúrába, mint mostanában, ha tekercskönyvek újdonságába-archaizmusába vonja be a grafikus az írókat, ha Parti Nagy, Esterházy és Banga kép és szöveg olyan együttalkotására szövetkezik, amilyen nemigen volt korábban mifelénk.

Ha erős intellektus és erős invenció fog bele az irodalom értelmezésébe. Ez esetben ugyanis a hegyes ujjú figurák, a váratlanul szétszakadt testek, az összecsavarodott végtagok és az egyetlen szálon függő viszonylatok akkor is klasszikusan Tengereczki Pállá vagy Pancsatantra-epizóddá lényegülnek, ha egyáltalán nem aranyosak, és egyáltalán nem emlékeznek az indiai képzőművészetek valamely toposzára.

Rózsa Gyula

Népszabadság - Kultúra - Kiállítás
?
Az európai együttműködés csiholói Temesváron
Heti Új Szó , 2006. március 3. péntek
Február utolsó napjaiban Temesvárott tartózkodott a budapesti Európai Utas Alapítvány küldöttsége, amelyet Módos Péter író, az 1990 õsze óta negyedévenként megjelenõ Európai Utas címû folyóirat fõszerkesztõje, a Közép-európai Kulturális Intézet igazgatója vezetett. A delegáció tagja volt még Borsi-Kálmán Béla történész, Pálfi Anna, az Európai Utas Alapítvány munkatársa valamint Tomcsányi Vilmos filmrendezõ és operatõr. A nyolcvanoldalas, színes képekben, reprodukciókban gazdag, nyomdatechnikailag is igényes kiállítású periodika illetve a Közép-európai Kulturalis Intézet vezetõit, képviselõit, akik közül hárman most jutottak el életünkben elõször a Bánságba és Temesvárra, egyrészt az a cél vezette, hogy körülnézzenek a több nemzetiség laktak, hagyományosan dinamikusan fejlõdõ Béga-parti városban, hogy behatóbban ismerjék meg múltját és jelenét, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek és építsenek ki a temesvári közintézmények, szakmai egyesületek vezetõivel, élvonalbeli értelmiségiekkel, egyetemi oktatókkal s alkotómûvészekkel, akikkel interjúkat, kiadós párbeszédeket készítettek az Európai Utas címû folyóirat illetve az Európai Utas Tv-magazin számára, másrészt pedig elõkészítették azt a Temesvár városának szentelt rendezvénysorozatot, amelyre 2006 végén sor kerül majd a Közép-európai Kulturális Intézetben és a Budapesti Történelmi Múzeumban. Szem elõtt tartva azt a korparancsot, hogy az európai egységesülés szükségessé teszi az országok, a régiók, a települések közötti kapcsolatok kiépítését, továbbfejlesztését, a polgárok, a kultúrateremtõk, a kultúraközvetítõk és a kultúrafogyasztók ismerkedését és folyamatos együttmûködését, a Közép-európai Kulturális Intézet több város-bemutató rendezvénysorozatot szervezett, bonyolított le az elmúlt évek során. Figyelmüket fõként Közép-Európa a kultúrák, az etnikumok, a jellegzetes hagyományok mezsgyéjén, találkozásánál elterülõ tájegységekre, településekre – Bolzano, Görz, Trieszt, Bécs, Tallinn – összpontosították. A komoly történelmi hagyományokkal és örökséggel rendelkezõ, több nemzetiség lakta Temesvár tökéletesen illeszkedik a kultúrák metszéspontjában fekvõ határvárosok sorában. A Módos Péter vezette delegáció találkozott és eredményes megbeszélést folytatott a “Temesvár-projekt” tetõ alá hozásáról, megvalósításáról Gheorghe Ciuhanduval, Temesvár polgármesterével is, aki hosszabb interjút is adott az Európai Utas címû folyóirat valamint az Európai Utas Tv-magazin munkatársainak kiemelve a Béga-parti város földrajzi fekvése és sajátos történelmi fejlõdése megszabta európai jellegét, arculatát és szellemiségét. A budapesti vendégek felkeresték Temesvárott a Forradalom Emlékezete Múzeumot, ahol Miodrag Milin történésszel és Traian Orbannal, az intézmény igazgatójával tárgyaltak, majd felkeresték a Nyugati Egyetem képzõmûvészeti karának korszerûen felújított épületét s interjút készítettek Dumitru ªerban szobrászmûvésszel, a fakultás dékánjával. Találkoztak s beszélgetést folytatak a kamerák elõtt dr. Victor Neumann történésszel, s felkeresték a Romániai Képzõmûvészeti Szövetség temesvári szervezetének rózsaparti székházát, ahol Szekernyés János helytörténésszel, mûvészeti íróval folytattak eszmecserét, aki a Belváros és a Erzsébetváros történelmi emlékhelyeit, nevezetesebb épületeit és mûemlékeit is megmutatta a budapesti küldöttség tagjainak. A vendégek megtekintették a Temesvári Csiky Gergely Színház Vakablak címû elõadását is.

Képek balról jobbra:
1. Módos Péter Gheorghe Ciuhanduval, Temesvár polgármesterével
2. Serban Dumitru, a Nyugati Egyetem képzõmûvészeti karának dékánja
3. Borsi-Kálmán Béla, Módos Péter és dr. Victor Neumann történész
Megjelent az Európai Utas
Népszava , 2005. december 23. péntek
Nyelvi fürdetés
Észt pillanatképek
Magyar Nemzet , 2005. december 17. szombat
(...) (A Tallinni Magyar Intézetben) "Az Európai beszélgetések sorozata angol nyelven zajlik, magyar, észt és harmadik nemzetiségű résztvevőkkel. A Tallinni Egyetem és az Észt Írószövetség bevonásával zajló eseménysorozat első témája Közép-Európa volt, s ez alkalomból az Európai Utas is bemutatkozott."
Magyarországon is megemlékeztek róla
Bécsi Napló , 2005. december 10. szombat
Átalakulás után - működésben
Népszabadság , 2005. december 7. szerda
József Attila 100
Metro , 2005. június 30. csütörtök
Nemzetpolitikánknak jót tesz a régiós keret
Módos Péter a közép-európaiság értelmezéséről
Vasárnapi Hírek , 2004. november 14. vasárnap
Pesti Tirol - Rétes helyett múmia
Népszabadság , 2004. szeptember 20. hétfő
Bolzano és Budapest
Népszava , 2004. szeptember 17. péntek
Bolzano Budapesten
Népszabadság , 2004. szeptember 10. péntek
Dob Emberbőrből
Vasárnapi Hírek , 2004. augusztus 28. szombat
Bolzano: ahol a mediterrán és a német kultúra találkozik
Metro újság , 2004. augusztus 15. vasárnap
Ötzi Bolzanóból
2heti Turizmus , 2004. július 18. vasárnap
Képeslapok Európa almáskertjéből
Magyar Nemzet , 2004. július 15. csütörtök
Közép-Európa Máraija
Népszabadság , 2004. április 8. csütörtök
"Mindig nyugatra menj. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél." A huszadik század megannyi kényszere és hatása, hontalansága és sóvárgása, értéke és nosztalgiája elevenedik meg a budapesti Közép-európai Kulturális Intézet Márai-emlékkiállításán. Hat ország (Magyarország, Olaszország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Lengyelország) összefogását dicséri a polgárság krónikásának életútját, önkéntes és vállalt száműzetéseit bemutató tárlat. Az előképek adottak voltak, mindenekelőtt a Petőfi Irodalmi Múzeum Mészáros Tibor irodalomtörténész értő munkája nyomán kivitelezett Márai-kiállítása, amely az író születésének centenáriuma óta fél Európát bejárta, és a közeljövőben az Egyesült Államokba is eljut. Ez gazdagodott a Kelet-szlovákiai Múzeum fotódokumentációjával a századforduló Kassáját reprezentáló korabeli felvételekkel, a Márai-könyvek német, lengyel és olasz fordításaival és a cseh Josef Císarovsky festőművész festményeivel, melyeket a Füves könyv ihletett.
Márai Európájának gyújtópontja, hazaszeretetének ősforrása az Egy polgár vallomásaiban a maga szerelmes hitelességével megelevenített Kassa. A kétemeletes szülői ház a Fő utcán, a minden rajongást megtestesítő polgári apával, akihez hasonló példaképet később az irodalomban, Krúdy Gyula személyében talált. Az otthon érzete az emigrációs évek válságaiban is Kassához kötötte. Konkrét honvágy nélküli hontalanság, amelynek a Naplóiban adott hangot. A Budapesten jogot hallgató, az újságírás iránt érdeklődő Márai az Élet című folyóiratban publikálta első novelláit, majd Emlékkönyv kötetével bekerült a magyar irodalom vérkeringésébe. A kommün bukása után kezdett vándorútjának első állomása Lipcse, később Berlinben és Frankfurtban él, német és magyar nyelven jelenteti meg tudósításait, tárcáit. Párizs és Dél-Európa, sőt a Közel-Kelet felfedezése immár nős férfiként éri, hatvanhárom éven át hűséges társával, Matzner Ilonával, Lolával. A húszas évek végén hazaköltöznek, és megjelennek regényei az Egy polgár vallomásaitól A gyertyák csonkig égnekig, a Szindbád hazamegytől a Vendégjáték Bolzanóbanig. 1942-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választják. A német megszállás vészterhes korszakát leányfalui elvonultságban tölti feleségével, 1948-ban végleg elhagyja Magyarországot. Svájcot, Olaszországot követően 1952-ben az Egyesült Államokba költözik. Élete tán legnehezebb időszaka az amerikai száműzetés tizenöt esztendeje. Az ottani életformától való idegenség téríti vissza Európába. A történelmi tárgyú regények időszaka ez Márai életében, a tenger, a dél-olasz táj meghitt védettségében töltött megbékélés korszaka a Nápoly közeli Posillipóban és Salernóban. Utolsó nagy utazása a kaliforniai San Diegóba vezérli közel nevelt fiához, John Máraihoz. A nagy emberi veszteségek évei várnak az idős Máraira odaát: testvérei, felesége, nevelt fia halála. „Várom a behívót. Nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje…” A Napló utolsó sorai az elmúlással megbékélt íróról tanúskodnak. Felesége halála után San Diegó-i házában önmaga ellen fordította a fegyvert, nyolcvankilenc évesen. Hamvait a Csendes-óceánba szórták, mert nem akart idegen földben nyugodni.

Márai Közép-Európája, Közép-Európa Máraija kiállítási anyagában, személyes tárgyában, a fénykép-dokumentációkhoz ellátott idézetekben és korszellemet idéző kísérőszövegekben élő és eleven emléket állít Márai szellemének és korának. A mának is üzen, nekünk, a kis népek, kultúrák nemzetközi elszigetelődéséből kitörni, megmutatkozni vágyó utódoknak. Tekinthetjük akár iránytűnek is az Arról, ahogy a dolgokra kell várni írójának sorait: „Bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, élmények életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak., állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések. Igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, és találkoznotok kell egy napon… Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel!”

Szentgyörgyi Rita

Márai utolsó levele kiadójához
Márai-kiállítás a Rákóczi úton
Népszabadság , 2004. március 31. szerda

Márai Sándor és Olaszország címmel tartottak pódiumbeszélgetést a Közép-európai Kulturális Intézet (KeKI) Rákóczi úti székházában. Az író Olaszországhoz fűződő kapcsolatáról beszélgettek a meghívott vendégek: Dante Marianacci, az Olasz Kulturális Intézet igazgatója, Szörényi László és Sárközy Péter irodalomtörténész. Módos Péter, a KeKI igazgatója volt az est házigazdája.

- Márai Közép-Európa névjegye, akinek "hazatérésével" egy újfajta egyensúly jön létre Magyarországon - mondta megnyitójában Módos. - A jóisten tudja, miért ment Márai Olaszországba - ironizált Szörényi, de aztán mesélt a tengerről, a dél-olasz kertről, a napsütésről, ami az emigrálni kényszerülő írót a mediterrán országba vonzotta. Sárközy kiemelte Márai közvetítői szerepét, az ő népszerűsége és hitele segítette bejutni az olasz irodalmi köztudatba Bodor Ádámot, Füst Milánt, Esterházy Pétert és Kertész Imrét.

Az eseménynek helyet adó Közép-európai Kulturális Intézet termeiben egyidejűleg megtekinthető a Márai Közép-Európája - Közép-Európa Máraija című kiállítás. Fényképek, levelek, első kiadású Márai-kötetek, kéziratok és az író személyes emlékeinek segítségével lehet végigkövetni Márai életének állomásait.

A Közép-európai Kulturális Intézet hét térségbeli országgal közösen törekszik a KeKI egy brüsszeli pályázat elnyerésére, melynek segítségével létrejönne a Central European Networking Team. A hálózat előmozdítja majd a közép-európai kulturális intézetek és műhelyek közös munkáját, és egy internetes adatbázist hoz létre.

Miközben a 2004-es programok megszervezése folyamatban van, az intézmény jövője kérdésessé vált. Úgy tűnt, a költségvetési intézményként működő KeKI teljesen megszűnik a takarékossági intézkedések következtében. Jelenleg úgy látszik, hogy a KeKI csak ebben, az államilag finanszírozott minőségében szűnik meg, de programjai folytatódnak.

Szablyár Eszter
Márai-emlékkiállítás
Márai Sándort bemutató tárlat nyílt Budapesten, a Közép-európai Kulturális Intézetben (KEKI).
Magyar Hírlap , 2004. március 28. vasárnap

A Márai Közép-Európája – Közép-Európa Máraija címet viselő kiállítás anyagának legnagyobb része a Petőfi Irodalmi Múzeumból származik. Az állami költségmegtakarítási intézkedések miatt a jövőben a KEKI nem költségvetési intézményként működik majd.
Az íróról, családjáról és barátairól készült fényképek, a kort bemutató fotók és képeslapok, Márai születési anyakönyvi kivonata, útlevele, a Szabad Európa Rádió adásaihoz készült jegyzetei, kéziratai, naplója segítségével követhetjük nyomon az író-világpolgár életútját, amelynek főbb állomásai Kassa, Párizs, Budapest, New York, Salerno és San Diego voltak. A sorban utolsó kép a Csendes-óceánt ábrázolja, ahová – mint jeltelen sírba – öngyilkossága után Márai Sándor hamvait szórták.
Ugyancsak kiállították azt a három, a Kassai Kelet-szlovákiai Múzeumból származó tablót, amelynek képei az 1900-ban, Grosschmid Sándor néven született Márai gyermekkorának színhelyét idézik meg. A földszinten a művész könyveinek idegen nyelvű kiadásai és a Márai-vándorkiállítás hamburgi, illetve salernói plakátjai mellett Josef Cisarovsky cseh festő kilenc festmény-kollázsa látható: mindegyiket Márai művei ihlették. A KEKI Rákóczi út 15. szám alatti épületében ma este 18 órakor kezdődik a kiállítással kapcsolatos rendezvény, a Márai és Olaszország című irodalmi est, amelynek egyik előadója Marinella D’Alessandro, a Nápolyi Keleti Egyetem professzora lesz.

Az utóbbi időben – a szinte mindenre kiterjedő állami költségmegtakarítási intézkedéseknek köszönhetően – különböző találgatások láttak napvilágot a KEKI jövőjét illetően. Szilvásy György, a kulturális tárca közigazgatási államtitkára lapunknak elmondta: a Közép-európai Kulturális Intézettel kapcsolatban elsősorban szervezeti jellegű változásokat terveznek végrehajtani. A KEKI a jövőben nem költségvetési intézményként fog működni, a szervezési és az épület fenntartásával kapcsolatos feladatokat a Hungarofest Kht.-vel és az Európai Utas Alapítvánnyal közösen látják majd el. Az államtitkár szerint a ház idei évre tervezett programjait nem fenyegeti veszély. Ezek közül a szeptemberben nyíló, az észak-olaszországi Bolzanót bemutató kiállítás látszik a legizgalmasabbnak, amelyre a szervezők az Alpok egyik gleccserébe fagyott, nemrég megtalált őskori embermaradványt, Ötzit is elhoznák.



Tóth Tamás
Közös névjegyünk Közép-Európa
A KeKI megszüntetése krízishelyzetet teremtene
Népszabadság , 2004. március 5. péntek
Váratlanul érte a Közép-európai Kulturális Intézetet (KeKI) Hiller István kultuszminiszter döntése, amellyel az Orbán-kormány idején létrehozott, a régió kulturális együttműködését szervező intézmény megszüntetését elrendelte. Mint Módos Péter, a KeKI igazgatója a Népszabadságnak elmondta, a döntés gazdasági hátterét ismeri, nem is vitatja, mégis, szerinte fel kellene kutatni az intézmény működtetésének olyan olcsóbb módozatait, amelyek nem járnának az elmúlt években létrehozott kulturális érték megsemmisítésével.

A KeKI azonnali hatállyal történő megszüntetése ráadásul krízishelyzetet teremtene – tudtuk meg –, hiszen folyamatban van a Márai-kiállítás előkészítése, s a rendezvény fontos programpontját képezi Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök közelgő magyarországi látogatásának. Alighanem ennek tudható be, hogy a tárca egy hónappal elhalasztotta az intézmény öt munkatársának elbocsátását, annak azonban semmi jele, hogy a miniszter meggondolta volna a KeKI megszüntetését elrendelő döntését.

A patinás Rákóczi úti házban, elegáns körülmények között működő intézmény létrehozásához Rockenbauer Zoltán akkori kulturális miniszter nyújtott anyagi forrást még 2000-ben. Az Európai Utas Alapítvány nyomdokain útnak induló KeKI azt a célt tűzte maga elé, hogy Közép-Európa kulturális együttműködését szervezze. Ahogy az igazgató, Módos Péter fogalmaz: a folyton változó körülmények között szükséges és hasznos egy olyan tervezett regionális kulturális együttműködés, amely, mint legkisebb közös többszörös, magában foglalja a térség kis lélekszámú kultúráit, együttesen versenyképessé teszi őket, s a közös névjegy, Közép-Európa kultúrája számára pénzt, piacot és főleg figyelmet teremt.

A KeKI eddigi rendezvényei közül kétségkívül figyelmet keltett Frantisek Kupka és Thomas Bernhard kiállítása, vagy a Trieszt–Bécs-tárlat és most szeptemberben esedékes az olasz–osztrák kultúrát és életmódot elegyítő Bolzano bemutatkozása. De ezen túl is léteznek olyan, az intézmény által koordinált programok, amelyeket – az igazgató szavaival – nem lehet visszavonni anélkül, hogy kedvezőtlen nemzetközi visszhangot ne keltsenek. Példaként említhető az a hét térségbeli ország által jegyzett brüsszeli pályázat, amelynek elnyerése esetén az Európai Unió támogatásával adatbázis létesülhetne egymás kultúrájának fontosabb eseményeiről. Ugyanaz a hét ország egyébként az Európai Unió május 1-jei bővítésének előestéjén budapesti felhívást készül közzétenni arról, hogy a csatlakozást követően az érintett országok erősítsék Közép-Európa kulturális együttműködését.

Az április végére tervezett, közép-európai értelmiségi találkozót, és az általa megfogalmazott felhívást is a KeKI szervezi. Feltéve, ha az adott időpontban még létezik.
A pszichoanalízis hatása a képzőmûvészetre
Magyar Hírlap , 2003. november 7. péntek

A pszichoanalízis és a képzőmûvészet kapcsolatával foglalkozik a Közép-európai Kulturális Intézetben (Bp., Rákóczi út 15.) ma nyíló két tárlat. Az Arcok - mûvészet és pszichoanalízis Triesztben a két világháború között címû kiállítás anyagát főként a trieszti Revoltella Múzeum festményeiből válogatták. A tárlat három festő: Arturo Nathan, Cesare Sofianopulo és Vito Timmel legjelentősebb alkotásait mutatja be. Mindhárman sajátos kapcsolatban álltak a pszichoanalízissel. A kronologikus sorrendbe elhelyezett alkotásokból jól lehet következtetni a festők pszichikai állapotára, illetve betegségük súlyosbodására. Arturo Nathan Freud tanítványához, Edoardo Weiss pszichoanalitikushoz járt, és az ő tanácsára kezdett el festeni. Erről az élményről tanúskodik több, a mostani kiállításon is látható önarcképe és szimbolikus tájképe. Cesare Sofianopulo leginkább önarcképeket festett. Vito Timmel jó barátságban volt Sofianopulóval. Két tájképét 1943-ban már a pszichiátriai klinika betegeként festette. A három mûvész mûvein kívül több más XX. század elején élő trieszti alkotó portréit és önarcképét is megtekinthetik a látogatók a december 12-éig látható budapesti tárlaton.
A másik, Képek címû kiállítás a bécsi Freud Múzeumot bemutató, az elsősorban épületfotósként ismert Gerald Zugmann által készített fekete-fehér képeket tartalmazza. Sigmund Freud 1891-től 1938-ig élt a bécsi Berggasse 19. alatti házban, amely 1971-ben lett múzeum. A házat a kilencvenes években Wolfgang Tschapeller építész irányításával átalakították. Gerald Zugmann lefényképezte a Franz West osztrák mûvész által 1989-ben készített épületszobrot, amely Freud díványának ironikus parafrázisa. Az eredeti híres dívány Londonban található. A pesti tárlatra egyébként elhozták magát az épületszobrot is. Az acéllemezekből összehegesztett, látszólag kifejezetten kényelmetlen bútordarabon felirat szólítja fel a Freud-múzeum látogatóit, nyugodtan feküdjenek bele. Most a pesti kiállítás látogatói is kipróbálhatják az ágyat. Gerald Zugmann fotóin látható többek közt a múzeum könyvtára, videoterme, várószobája és előadóterme. A kiállításokhoz kapcsolódóan tegnap kétnapos szimpózium kezdődött az Olasz Intézetben. Ma délelőtt többek közt Gellér Katalin mûvészettörténész tart előadást, az Álom a századforduló képzőmûvészetében címmel. Délben pódiumbeszélgetést tartanak mások mellett Beke László és Passuth Krisztina mûvészettörténész, valamint Giorgio Pressburger író részvételével.

Balogh Gyula
Átkísérni a vakot
Thomas Bernhard-emlékkiállítás a Közép-európai Kulturális Intézetben
Népszabadság , 2003. május 19. hétfő
Ha szabad egy kissé morbid viccel kezdeni. Az úttörőcsapat tíz tagja lelkesen újságolja az óragyűlésen, hogy átkísért egy vak bácsit a túloldalra. De miért kellett ehhez tíz ember? - kérdezi az őrsvezető. Mert nem akart átmenni, így a válasz.
Talán nem könnyen érthető, de mindenképpen tiszteletre méltó az az igyekezet, amellyel osztrák szomszédaink az 1989-ben, 58 éves korában elhunyt író, drámaíró és költő Thomas Bernhard emlékét ápolják. Nem könnyen érthető, mert az osztrák művész talán csak két kiadatlan, korai versében, a Városok királynője és a Csodaország című költeményekben dicsérte hazáját, ezt követően jobbára szidta, gyalázta, megvetette. Még az 1968-ban kapott Kis Osztrák Állami Díj átvétele is botrányba fulladt: Bernhard köszönetképpen az ünnepi pillanatokban is szidalmazni kezdte Ausztriát.
És mégis.
Az osztrákok félreteszik az érzékenységet, az írói munkásságra koncentrálnak, és Bernhard manapság népszerűbb, mint valaha. Könyvei nagy példányszámban fogynak, darabjait zajos sikerek közepette mutatják be Ausztriában.
Az író halála után féltestvére és örököse, Peter Fabjan gyűjtötte egybe a hagyatékot, amely Bernhard személyes tárgyain kívül főképpen kézirataiból, levelezéséből, jegyzeteiből és a róla készült fotográfiákból áll. Az archívum feldolgozása 1999-ben kezdődött, ma már méltó helyen, a reprezentatív gmundeni Wittgenstein-kastélyban folyik. A munka eredményeképpen 2001-ben Bécsben és Linzben egy rendszerezett kiállítási anyagot már be is mutathattak az író 70. születésnapja alkalmából. A Thomas Bernhard élete és „életemberei" című tárlat most Budapesten, a Közép-európai Kulturális Intézetben, a Rákóczi út 15. szám alatt látható június 27-ig.
Nem könnyű kiállítás. Vaskos anyag, amely tisztes figyelmet követel. A kiállítóhelyiség utcaszintje inkább csak ráhangolódásra ad alkalmat. Olvashatunk töredék gondolatokat, számba vehetjük az író nálunk megjelent műveit, és megnézhetünk egy-egy érdekes fotót róla, amelyeken már felbukkannak az általa életembereknek" elnevezett szerettei is. Óriás fotográfián éppen példaképnek tekintett nagyapjával, Johannes Freumbichlerrel ücsörög egy fa tövében, egy másik képen tiroli nadrágban, egy parasztház előtti padon ülve virágot nyújt át Hedvig Stavianiceknek, annak a nála 37 évvel idősebb hölgynek, aki barátja, kísérőtársa, bizalmasa, legőszintébb kritikusa is volt egyben. Aki az írónak - szigorúan csak barátként - támaszt nyújtott, és ösztönzést adott.
A könnyed bevezető után a pincegaléria termeiben zuhan a látogatóra a Bernhard-örökség olyan sűrű szövetű anyaggal, hogy már-már ijesztő. Megkockáztatom: az írói munkásság kiválasztott darabjainak kéziratán megfigyelhető keletkezési fokok és javítási technikák leginkább talán a szakembereket érdekelhetik, miképpen azok a dokumentumok is, amelyek Thomas Bernhard életembereinek hagyatékából származnak: a nagyapa noteszlapjai vagy Hedvig Stavianicek feljegyzései. Talán a kutatók, Bernhard rajongók képesek a kiállított emlékek minden ízét értékelni és magukban feldolgozni, a kívülállóknak maradnak azok a fotógráfiák, amelyeket eddig sehol sem lehetett látni, az írógép, amelyen dolgozott, a hang- és videofelvételek, amelyek valóban közelebb hozzák Thomas Bernhardot a magyar közönséghez.
Hogy az ismerkedés még teljesebb legyen a tárlatot két program egészíti ki: május 28-án a Közép-európai Kulturális Intézetben Thomas Bernhard Magyarországon címmel beszélgetést rendeznek, amelynek keretében részletek hallhatók a Kioltás című regény kiadatlan magyar fordításából, június 25-én pedig Thomas Bernhard verseiből hallhatnak néhányat az érdeklődők magyar, német, olasz és horvát nyelven. (T.Z.)
Gyönyörű teozófia
Magyar Narancs , 2002. február 11. hétfő
Az utóbbi évek legjelentősebb művészeti eseményeinek egyike Frantisek Kupka (1871-1957) és Otto Gutfreund (1889-1927) kiállítása Jan és Meda Mládek gyűjteményéből. Kupka munkái még egyáltalán nem, Gutfreund szobrai pedig utoljára húsz évvel ezelőtt jártak Magyarországon... (klikk a címre)
Át kell lépni a határokat
Népszava , 2001. június 24. vasárnap
Éppen egy éve, 2000 júniusában alakult meg - a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának alapításában - a Közép-európai Kulturális Intézet, amihez hasonló már működik más városokban, például Bécsben, Krakkóban, Pozsonyban.
Az intézet igazgatója Módos Péter, aki az immár tizenkét esztendeje megjelenő Európai Utas című negyedéves folyóirat szerkesztője is. Vele beszélgettünk az intézmény feladatairól, céljairól.

D. Magyari Imre írása
a NÉPSZAVÁNAK
- Miért épp önt választották a Közép-európai Kulturális Intézet igazgatójának?

- Azt feltételezem, és talán nem teljesen alaptalanul, hogy a felkérés összefügghet az Európai Utasnál végzett tevékenységemmel, hisz a lap az európai együttműködés folyóirata. Az Utas már több mint egy évtizede végez közvetítőtevékenységet a térségben, elsősorban a kultúra területén. Ezt alátámasztandó hadd mondjam el, hogy a legújabb, a napokban megjelent számban a Londonban élő Sárközi Mátyás ír a Párizsban élt Pátkai Ervin szobrairól, Fejtő Ferenc Raymond Aronról, Gömöri György Czeszlaw Miloszról és Camilla Mondralról, aki hetvennél több magyar könyvet fordított lengyelre, Giorgio Pressburger köszönti a tizedik, Civilade del Friuliban rendezendő MittelFestet, ketten is idézik Németh László emlékét. Kialakult a kapcsolatrendszerünk művészekkel, történészekkel, illetve műhelyekkel, intézményekkel.

- Mikor kezdődött el az érdemi munka a kulturális intézetben?

- A legelső pillanatban, bár egy intézetet nehéz létrehozni, felépíteni, például csak idén februárban költözhettünk be a székhelyünkre, a Rákóczi út 15.-be. De már rajta vagyunk az interneten, jártunk több külföldi találkozón, szervezzük a kiállításainkat és május végén tartottunk egy kétnapos konferenciát A közép-európai együttműködés lehetősége és kényszere a harmadik évezredben címmel.

- Használható fogalom-e Közép-Európa ma, amikor folyton az egységről, az egységesülésről beszélünk?

- Az egységesülés szerintem nem azt jelenti, hogy lesz egy egynemű térség, hanem azt, hogy az eddigi sokszínűség még nyilvánvalóbbá válik. Ezt az unió, a Római Szerződés paragrafusai rögzítik is. Közép-Európa nehezen definiálható fogalom, már csupán azért is, mert a határok folyton változtak. Gyakorlatilag azonban, tapasztalhatjuk, létezik, ahogy létezik közép-európai tudat is. Egy ilyen intézet a fogalmi tisztázáshoz is hozzájárulhat. S az is tapasztalható, hogy valóban rá vagyunk kényszerítve az együttműködésre. Ha hagyjuk a politikát és a kultúrát, és például csak a környezetvédelemre gondolunk, rögtön kiderül, hogy mennyire együtt kell működnünk a régióban, ahogy a régiónak együtt kell működnie más régiókkal is. Ezt, gondolom, célszerű felismerni. Én személy szerint 90 táján, a rendszerváltások után szkeptikus voltam, nem hittem, hogy most majd gyorsan újra kitaláljuk magunkat és egymást. Nem abban kételkedtem, hogy van-e Közép-Európa, hanem abban, hogy röpke pár esztendő alatt működő egységgé lehet alakítani.

- Ezt a szkepszist azóta nem kevés történelmi esemény igazolta, megjelentek például a nacionalizmusok ...

- Ez igaz, de ugyanakkor a másik oldalon a prágai, a pozsonyi, a krakkói politikusok és értelmiségiek többsége felismerte, hogy célszerű együttműködni. Ma ebben a térségben az együttműködést akarók vannak többségben. Gegenben, ellenzékben lenni persze izgalmasabb.

- A konferencia elé írt bevezetőjében idézi Peter Handke osztrák írót, aki szerint Közép-Európa csak meteorológiai fogalom ...

- De ha az, akkor miért ne lehetne gazdasági, kulturális, infrastrukturális is?

- Kelet felé hol húzzák meg Közép-Európa határait?

- Nem szeretnénk határokat húzni - a kultúrában a határok csak arra valók, hogy átlépjük őket. Bartók mindvégig magyar hazafi volt: meg kell nézni, kutatóútja során milyen messzi területekre ment el...

- Végül is mi minden tartozik az intézet feladatai közé?

- Az első: Budapesten bemutatni más intézményekkel együttműködve a közép-európai kultúra létezését, eseményeit. E pillanatban a térségben alig van információáramlás. Aki Prágába vagy Krakkóba, vagy Szófiába akar menni, nem könnyen tud tájékozódni, mit érdemes ott most megnéznie. A második feladatunk olyan rendezvények szervezése, amelyeken Közép-Európa viszonylag egységesen mutatkozik be. Készülünk egy közös vándorkiállításra: szeretnénk bemutatni azt, hogy az egyes országokban miként zajlott le a rendszerváltás. Lesznek olyan kiállítások is, amelyek egy-egy dinasztia, az Anjou-k vagy a Jagellók történetét mutatják be, vagy éppen a Duna-völgyi egyetemek kialakulását. A harmadik, amit fontosnak érzünk: a Közép-Európára vonatkozó ismeretek gyűjtése, rendszerezése, interaktív felhasználása. Biztos vagyok abban, hogy tíz éven belül sok egyetemen lesz olyan tantárgy, hogy közép-európai ismeretek. Rajtunk is múlik, mi lesz ott a tananyag.
Intézmények köre
Magyar Nemzet , 2000. május 31. szerda
Módos Péter igazgatásával kezdte meg hivatalosan is munkáját tegnap a budapesti Szlovák Intézet épületében a Közép-európai Kulturális Intézet. Az új intézet létrejöttét támogató Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma nevében a megnyitón Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter elmondta:... (klikk a címre)

Bemutatkozás

Tevékenységeink

...

Az európai együttműködés folyóirata. Kattintson ide!

Top

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.