AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
42.

Mélyen kötődöm a magyar nyelvhez

Zágrábi beszélgetés Jadranka Damjanovval (Orbán Györgyi)

- Utoljára, azt hiszem, akkor beszélgettünk, amikor 1992-ben véget ért a műemlékváros, Dubrovnik ostroma. Pontosan emlékszem, hogy akkor nagyon fájdalmasan beszéltél a pusztításról. Talán azért is, mert nemcsak humanista, hanem művészettörténész is vagy. Az a fô foglalkozásod.

- Igen, most a nyáron voltam Dubrovnikban, kétszer is. Valahogy nagyon megsínylette a háborút, nagyon fáradt város benyomását kelti, és az emberek is fásultak. Dubrovnik nem az, ami volt, én legalábbis így érzem, de talán majd rendbe jön.

- A házakon ütött sebeket már helyrehozták, ugye?

- Hát úgy, ahogy. Nem egészen. Amit helyrehoztak, azt sem valami nagyon jól. Lehet, hogy ez nem pontosan így van, de nekem úgy tűnt.

- Szinte az egész pályádat, életedet végigkíséri a magyar kultúra horvátországi népszerűsítése. Bár a neved után ítélve horvát vagy, mégis kiválóan beszélsz magyarul, és rendszeresen fordítasz. Honnan jött a magyar irodalom, a magyar kultúra szeretete az életedbe?

- Édesanyámon keresztül, mert az anyanyelvem magyar, az apám horvát volt. Anyám magyar irodalmat tanított Szabadkán, és én természetesen megtanultam magyarul írni, olvasni. Mélyen kötôdöm a magyar nyelvhez, nagyon szeretem. Egész fiatal koromban, amikor írni kezdtem, magyarul írtam. Fordítottam egy-két könyvet is, de késôbb az egész abbamaradt. Most, öt-hat évvel ezelôtt újrakezdtem. Azóta elég sokat fordítok, részt veszek egy magyar-horvát irodalmi kutatásban, összeállítottam egy kétnyelvű könyvet a két ország művészeti-irodalmi kapcsolatairól, nemrég tartottunk egy Zrínyi-szimpóziumot, és ennek ösztönzésére elkezdtem kutatni Zrínyi és Európa kapcsolatait. Remélem, hogy a tanácskozáson elhangzott elôadásokból szöveggyűjtemény lesz. A Zrínyiek élete a magyar-horvát kapcsolatok legszorosabbika, mert egy családon belül Péter horvátul írt, Miklós pedig magyar költô volt, de horvát is. Bennük ez a magyar-horvát kötôdés a legintenzívebben van jelen. Ezzel foglalkozom egy ideje. A nagy kutatómunka most leállt, mert sajnos nincs pénz. Nem találunk kiadót.

- Fordítottál Hamvas Bélától, Márai Sándortól, Karinthy Frigyestôl, összeállítottál irodalmi műsort „Nô a XX. század magyar irodalmában" címmel a horvát rádiónak. Hogyan válogatod ki az írók közül, hogy kire kíváncsiak a horvát olvasók?

- Két dolog van, az egyik az ízlésem, ami talán nem rossz ízlés, aztán jött Hamvas. Úgy kezdôdött, hogy elôször lefordítottam egy esszéjét, és a XX. század magyar prózáját bemutató rádiós sorozatomat vele fejeztem be, az Egy csöpp a kárhozatból című munkájával. És akkor valami kirobbant, nagy érdeklôdés támadt, nem tudom igazán megmagyarázni, miért. Amikor késô este elhangzott a műsor, utána rögtön rengeteg telefont kaptam, ismeretlen emberek hívtak, kérték a kazettát. Azóta is, akárhányszor fordítok Hamvast, a reakció mindig nagyon intenzív. Így került sor arra, hogy lefordítsam a Scientia Sacrát, ami szintén nagy sikert hozott. Nem volt olyan újság, amelyik ne írt volna róla. Most jelent meg egy Hamvas-esszékötet Jázmin és olaj címmel. Ez megint nagyon nagy visszhangot keltett. Az újságok írnak róla, ismét nagyon sok ember telefonál, és kérdezi, mikor lesz újabb Hamvas-kötet. Hamvas Bélának egészen különös helye van itt Horvátországban. Ezt nem is tudom megmagyarázni, mert akármi mást fordítok, amit talán még jobban is szeretek, annak nincs ilyen visszhangja.

- Ez az érdeklôdés talán Hamvas szellemiségének szól?

- Igen, mert a világban most egyre elevenebb az érdeklôdés a szellemi dolgok iránt. Műveiben olyan hangot ütött meg, amely úgy látszik, itt mélyen megérintette a lelkeket, talán az átélt sok szörnyűség is hozzájárult ehhez.

- Megjelent egy kétnyelvű magyar-horvát kötet, te állítottad össze. A címe: Horvátország/Magyarország, alcíme pedig Évszázados irodalmi és képzôművészeti kapcsolatok. A bevezetôt is te írtad, ez volt az elsô kétnyelvű kötet a mostani háború befejezése óta. Szerepel ebben irodalom és képzôművészet az Árpád-háztól Mátyás király udvarán át a legújabb korig, Zágrábtól Zadaron át Dubrovnikig. Honnan jött a könyv ötlete, és milyen fogadtatása volt?

- Nem az én ötletem volt, hanem a Horvát Írószövetségnek van egy sorozata Horvátország és a különbözô országok kapcsolatairól. Ezt a kötetet is Hamvasnak köszönhetem, mert ahogy a sorzat szerkesztôje, Katunari´c mesélte, amikor egy rossz napja után hazament, kinyitotta a rádiót, épp a Hamvas-műsorom ment, az Egy csöpp a kárhozatból című. Nagyon tetszett neki, rögtön fölhívott, és megkért, hogy írjam meg a horvát-magyar könyvet. Azt mondtam neki, hogy megírni nem tudom, de megszerkesztem. Aztán megcsináltam, ez volt az elsô, majd rögtön jött a Zrínyi-szimpózium, amelyrôl már beszéltem. Ezt a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság rendezte.

- Mindenképpen nagyon sokat teszel fordításaiddal és ezeknek a köteteknek a megszerkesztésével azért, hogy a két nép jobban megismerje egymást. Mert ahogy a kétnyelvű könyv elôszavában írtad, a horvátok azt mondják, hogy a szomszéd néppel szôtt évszázados kötelékeket szét kell tépni, el kell felejteni, mivel csupa negatívum, csupa gyalázatos emlék, és fordítva, a magyarok meg azt mondják, hogy hol vannak a régi szép, dicsô idôk, amikor a Délvidék egészen a tengerig mind a miénk volt. Azt írod, hogy ezeken az indulatokon, sérelmeken fölülemelkedik a művészet, a műalkotások, ezeket érdemes tanulmányozni és megismertetni mind a két néppel.

- Valóban így gondolom, és így is érzem, sôt mi több, így is élem. Meg is írtam abban az elôszóban, hogy apám és anyám életének tükrében, mivel általuk két nép, két nyelv, két mentalitás találkozott, nem tudom azt mondani, hogy csak horvát vagy csak magyar vagyok. Mindig elcsodálkoznak, amikor azt mondom, hogy a nemzetiségem horvát, az anyanyelvem pedig magyar. Ezért van nekem ez a rokon érzésem a Zrínyiekkel, mert az ô apjuk dalmát volt, az anyjuk magyar. Nem akarom összehasonlítani velük magamat, de az életérzésünk közös. Elsôsorban rajtuk keresztül szeretném közelebb hozni a magyar irodalmat a horváthoz, mert én itt élek és dolgozom. Érdekes, hogy művészettörténész vagyok, de ebben nem tudok így kétfelé dolgozni, talán azért, mert anyámon keresztül mindig is a magyar nyelv vonzott.

Orbán Györgyi

Copyright© Európai Utas-2001