Az otthonlét pillantai Mészöly Miklósról

Európai Utas
AZ EURÓPAI EGYÜTTMûKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
42.

Kocsis Imre Antal:

Az otthonlét pillantai
Mészöly Miklósról

„Hangulatjelentést hoztam Szekszárdról. Arról, hogy minden változatlan. Arról, hogy Szekszárdon semmi sem változott, noha a Porkoláb-völgyben folyik a meliorációs program, amit folytatni éppoly nehéz, mint kimondani, arról, hogy a Harangi cukrászdában videókölcsönzô mûködik, hogy a Borgula fényképész melletti házat már lebontották, hogy a Fürdôház utcai deszkafilagóriás ház teteje megújult, de az alja összedôlôfélben van, hogy a Hamis Tanú sörözô helyén szépségszalon üzemel… Még szólhatnék arról, hogy az Úri Kaszinó tetôtér-beépítése jó ütemben folyik, hogy a Pirnitzer-házban, ahol a téli kosztümöt vásárolta a Családáradás hôsnôje, kínai diszkont mûködik, de hát Szekszárdon minden változatlan. És valóban változatlan, mert akik ott élünk, Mészöly Miklós szemével látjuk a várost, úgy, ahogy ô leírta. Miklós által szeretnénk olyannak látni, amilyennek még ô látta."

Ezeket a mondatokat 1996 januárjában a Szlovák Kultúra Házában mondtam, Mészöly Miklós 75. születésnapján. Most, a 80. születésnapon is feloldódunk ebben az idôtlenségben. A bakhátak évezredek óta megnyugtatóan változatlanok, és az eperfás utak alagútjai maradványaikban, torzóikban is védôn borulnak e világ fölé. Mindezt nem csupán a születésnap idézte fel bennem, hiszen köszöntöttük ôt a város nevében, hanem egy levél is.

Polgármesterként naponta több tucat levelet kapok - csatorna, járda, szociális segély, elviselhetetlen szomszéd -, és e levelek közül érthetôen kevés szól a közösségrôl, közösséghez. Most, szinte éppen a 80. születésnapon érkezett egy levél.

Idézek belôle:

„Levelem Mészöly Miklósnak egy interjúban elhangzott szavaival kezdem. »E nélkül a háttér nélkül valószínûleg nagyon más ember vagy más típusú író lettem volna. Az igazi hazatérésem mindig az volt - nem a városban lévô maradék helyünk -, igazából itt a dombok között érkeztem haza.«

1995-ben örököltem egy területet a Porkoláb-völgyben egy felújításra szoruló tanyával. A Duna TV mûsorából tudtam meg - melyet az író születésének 75. évfordulója alkalmából készítettek (»Megbocsáthatatlanul szeretem a földet«) -, hogy ez a földterület Mészöly Miklós író dolgozószobája volt.

Feltett szándékom ellenére anyagi helyzetem nem tette lehetôvé az épület felújítását. Sajnálatos módon a présház, ahol Mészöly Miklós éveken keresztül tavasztól késô ôszig dolgozott, ahol a regényeinek jó része (Saulus, Az atléta halála) megszületett, mára olyan romos állapotba került, hogy végleg megsemmisülhet.

»Ezt a mélyebb dimenziót magam mögött elpusztítani nem akarom és nem is tudnám. Ebben a világban nincs skizofrénia, csak értelmes elmúlás.« (Mészöly).

Kérem, szíveskedjék tájékoztatni, hogy a város kíván-e támogatást nyújtani a fenti épület rendbetételéhez, illetve más megoldást javasol ennek a különleges helynek a megôrzésére…"

Eddig a levél. Örültem neki, és megnyugtatott. Sokszor kerestem a Porkoláb-völgyben a tanyát - a szekszárdiak a présházat hívják így -, ahol Mészöly Miklós dolgozott, de sohasem találtam. Csak aki már járta a völgyekkel, szurdikokkal szabdalt szekszárdi dombvidéket, tudhatja, menynyire reménytelen ez nagyon pontos helyismeret nélkül. Ez az idôtlenségben rögzülô táj hívja vissza szüntelenül Mészöly Miklóst, ahogy Szigeti Lászlóval beszélgetve rögzítette a Párbeszédkísérletben.

„Szekszárdnak ez a nagyon lágy, mediterrán, provance-i hangulatokat árasztó dombvidéke a szurdikjaival, présházaival, szôlôivel, egyebeivel elementárisan azt az érzést hozza föl bennem, hogy több ezer éve otthon vagyok e tájban, és már semmivel, abszolút semmivel nem tud meglepni. Ez nagyon megnyugtató. Hozzá tudok bújni, bele tudok simulni, magaménak tudom érezni bármikor és bármilyen helyzetben, vagyis gondtalanabbul elveszhetek benne, mint egy nôben. Ez az az állapot, amelyben nem idôszerû a cserbenhagyás, amelyben nincs helye a félelemnek és a szorongásnak. Itt még a halál gondolata is megnyugtató. Egyedül ilyen atmoszférában élvezhetô számomra az, hogy nincsenek gondolataim, mégis vagyok, éppen megtörtének."

Vagy egy korábbi leírás a Porkoláb-völgyrôl:

„Nem követelôdzô táj, mint annyi más. Minden miniatûr és kiegyensúlyozott itt. Egyetlen részlete sem hivalkodó. Nem akar elámítani, semmit nem akar, van. Lomb mögé rejtezô tanyaházak, pusztuló gyümölcsösök, szôlôpászták. S persze, diófa a tanya elôtt. Akáccal benôtt szurdikok; csendjük, fülledtségük a legszelídebb titokzatosság. Sûrített Pannónia. Távolabb a csatári dombok gerince; olyan egyszerû, meghitt vonal, hogy minden hangulatnak stimuláló kerete."

Nincs egyetlen Mészöly-sor sem, amelyen ne érzôdnék ez az idôtlenség. A letisztult, pontos, egyszerû és meghitt nyelv a szekszárdi tájba sûrített Pannónia nyelvi megjelenése. A mûvekben persze ott van Bartina, Kis-Bödô, Kopasz-hegy, Lisztes-völgy, Remete, Bakta, Hármas-híd, Fördôs-ház, Rendás úr és Zelenka tanár úr, de a helytörténeti pontosság is inkább tágít, mint leszûkít.

Mint a Magyar novellában a Fürdôház utcai házsor rajza:

„Jamma története ennél sokkal régibb história, akár tegnap is történhetett volna vagy késôbb. Jamma olyan különös módon halt meg, mintha magával vitte volna az idôt. A régi Fürdôház utca meg egyébként is kivétel - még a negyvenes években is olyan volt nagyjában, mint a századfordulón vagy a Tanácsköztársaság idején. Olyan szívósan roskatag házakat, mint itt, talán sehol másutt nem lehetett találni az országban. Az volt kiosztva rájuk, hogy a múlás elpusztíthatatlanságát példázzák. A negyvenes évek elején fiatal házaspár érkezett a Fürdôház utcai deszkafilagóriába, és fényképészmûtermet nyitottak… A deszkafilagória pedig évek óta üresen állt. Azt a kör alakú, enyhén csúcsos faépítményt nevezték így, melyet az egyik ház lapos tetejére emeltek a millenniumkor, és ott rendezték be a város elsô gôzfürdôjét…"

Jelenthetem: e házak ma is olyan szívósan roskatagok, mint Mészöly Miklós leírásában és Móser Zoltán gyönyörû képein. Csak a filológiai pontosság kedvéért írom: a kilencvenes évek elején a deszkafilagóriás ház tulajdonosa fel kívánta újítani a házat, és pénzt kért a várostól, különben lebontja a deszkafilagóriát. Ilyen szellemtörténet-ellenes támadást nem engedhettünk meg, ezért finanszíroztuk a felújítást. A filagória - a ház teteje - megújult, és ezen a ponton térben és idôben a tulajdonos tönkrement. A jelzálogokkal terhelt ház azóta vagy egy tucat tulajdonost megjárva ma német kézen van, és áll szívósan roskatagon. Móser képei pedig újrateremtik Mészöly világát, a Magyar novella fényképészének megszállott tervét:

„A férfi ugyanakkor mániákusan járta az utcákat, a környéket, és olyasmiket fényképezett le, amitôl nyugodtan ôrültnek nézhették, megszállott nyomozónak, aki maga sincs vele tisztában, mit keres. Ha kérdezték, azt mondta, hogy motívumot. A képekkel teleaggatta a deszkafilagória falát, s órákig cserélgette ôket, mintha valamilyen sorrendre, értelemre akart volna rájönni. Ez a munka néha hajnalig is eltartott, s többnyire úgy fejezôdött be, hogy alig maradt kép, amit ne követett volna egy görcsös hézag, kiáltó semmi, aminek a helyét képtelen volt az elkészült fotókkal kitölteni. (…) Nem olyan könnyû egy temetôt világra hozni."

Noha e soroknak éppen ellenkezô lenne a feladata, mégis: mint e képek világa, úgy nô túl Mészöly szekszárdi kötôdése a helyrajzi dimenzión. Ô maga óv a tetszetôs, heurisztikus megfelelések indokolatlan, megalapozatlan csábításától.

„A konkrét feltétlenül a valóságról beszél? Ugyan! - A nem konkrét feltétlenül meghamisítja a valóságot? Ugyan! Sem egyikben, sem másikban nincs egyértelmû biztosíték: egyedül az én szeszélyemben; noha én magam sem tudom eldönteni, hogy a szeszélyem csakugyan az enyém-e. Amiben megfontoltan hihetek: hogy a szeszélyem többé-kevésbé célravezetôen tud tájékozódni egy bizonyos, lehetséges milyenlétrôl; a mibenlét pedig nyugodtan kihúzható a szótárból."

Valószínûleg ez Mészöly Miklós és a szekszárdi táj kapcsolata. Mi - szekszárdiak - járva a szekszárdi utcákat, völgyeket, szurdikokat, igyekszünk Mészöly szemével látni e világot. Ezek az otthonlét pillanatai.

A levél pedig a Porkoláb-völgyi tanyáról egyelôre járja hivatalbeli útját. Majd egyszer kilép ebbôl a dimenzióból, és belép az irodalomtörténetbe.

Kocsis Imre Antal