AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
46.
AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
46.
ZSOLNAY
Egy világmárka
Dísztál 1855
Zsolnay Vilmos öregkorában
Jövôre két nevezetes dátumot is ünnepelhetnek a Zsolnay-kerámiák rajongói: 175 éve lesz, hogy a zseniális Zsolnay Vilmos megszületett, és apja 150 éve alapította azt a gyárat, ahol a világhírű kerámiákat tervezték, formálták, égették, és – végül, de nem utolsósorban – a mai napig titkos és utánozhatatlan eozinmázzal díszítették (ennek receptje végül is megfejthetô, az igazi titok a készítés apró fogásaiban, az igényességben, a pontosságban rejlik).
A nevezetes, kettôs évfordulóra készülve kerestük meg kérdéseinkkel Csenkey Éva művészettörténészt, az Iparművészeti Múzeum munkatársát, a Zsolnay-kutatás egyik legkiválóbb hazai művelôjét, a kérdéskör autentikus ismerôjét.
– Legjobb tudomásunk szerint már a gyáralapítás idôpontját illetôen is eltérô nézetek vannak.
– Valóban így van, ezért ünnepelhették 1968-ban a gyáralapítás centenáriumát, hiszen a kiegyezés utáni évben adta be az akkor negyvenedik évében levô Zsolnay Vilmos az Elsô Pécsi Czement-, Chamotte- és Tűz-Álló Anyagok Gyára alapítási kérelmét. A gyárnak azonban hosszú elôtörténete van, amely helyenként olyan izgalmas, érdekes, mint egy fordulatos mese. Az elsô kezdetek a reformkorba visznek vissza. Az 1840-es évek végén Pécs 18 ezres lélekszámú szabad királyi város, 780 iparos működik benne, természetesen szigorúan céhekbe tömörülve, 45 kereskedô van bejegyezve, a négy legjobb közt említik Zsolnay Miklóst, akinek 1828-tól üzlete van a fôtéren. Hat fia született, közülük a legidôsebb, Ignác lelkes híve Kossuth Lajosnak, a szabadságharc idején pécsi nemzetôrként szolgált, akárcsak öccse, Vilmos. Egy másik testvére, Cölesztin Garibaldi seregében is harcolt Itáliában. Ignác elkíséri Kossuthot a törökországi száműzetésbe is, és ha az itthoni tetteiért talán nem kellene megtorlástól tartania, de mivel Kossuthtal menekült el, hazatérése után fenyegetett helyzetbe kerül. Hogy a gondos apa indítékát jól tudjuk méltányolni, felhívnám a figyelmet arra, hogy Zsolnay Miklós már 1851-ben vesz egy telket a rajta álló házzal az agyaggödrök mellett. Nem érdekes? Miért éppen az agyaggödröknél? És a rákövetkezô évben, 1852. június 2-án miért ô folyamadik gyáralapítási kérelemmel az egyébként rendkívül szigorú kormányhatóságokhoz? Ne feledjük el, hogy a Bach-korszak legsötétebb éveiben vagyunk, amikor is egy rebellis magyar ilyen irányú kérelme nem sok sikerrel kecsegtetett volna. Csakis a vagyonos és politikai szempontból feddhetetlen apa lehet a kérvényezô, miközben Ignác a Szigetvár melletti Lukafán kitanulja a kôedénygyártást, és apja az ott bezáruló műhely felszerelését Pécsre hozatja. Az 1853-tól működô pécsi manufaktúrában az elsô években összesen nyolc munkás dolgozott Ignác vezetésével. Ez már ipari üzem volt, ha úgy tetszik gyár, építészeti terrakottát, kôedényeket gyártottak benne, nem pedig egyszerű fazekasárut. S hogy mennyire „gyár” volt az elsô, 1854 tavaszától immár Ignác tulajdonában lévô Zsolnay-üzem, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 149-féle épületdíszt gyártottak.
Zsolnay Ignác 1860-62 között,
Zsolnay Vilmosné gyermekeivel
– A gyár alapítása és elsô néhány éve tehát Zsolnay Miklóshoz és Ignác fiához kapcsolható. Hogy kerül a képbe Zsolnay Vilmos?
– Úgy, hogy Ignácot mint vállalkozót nem kísérte szerencse. Igazi úttörô volt, helyes, de gazdaságilag megalapozatlan ideáit tükrözi rövid életű, 1862-ben Pécsi Iparlapok címmel indított újságja is. Vilmos viszont, akire atyai örökségként a fôtéri üzlet várt, a bôvülô kereskedelmi lehetôségeket kihasználva jól megállta a helyét, olyan jól, hogy 1863-ban meg tudta vásárolni adósságokkal küzdô bátyja ingatlanjait. 1864-tôl (ma ezt így mondanánk:) kivásárolta bátyjától az üzemet, „csendestársak” lettek. A további befektetéseket azonban már elkülönítve kezelte Vilmos, és 1867-ben, a kiegyezés utáni szinte elsô, szabadabb lélegzetvétel után a törvények adta lehetôségek szerint saját nevén jegyeztette be a céget. Mindezt azért is mondom, hogy lássuk: Zsolnay Vilmos üzleti zseni is volt, nemcsak a „legnagyobb magyar fazekas”, az eozin megalkotója (vagy újrafeltalálója, ha úgy tetszik), ahogyan ôt most az utókor látja. Pedig – és ezt kevesen tudják – élete végéig küszködött a tervek és a realitások közt ôrlôdve, és rá is érvényes volt a magyar iparosok és vállalkozók sorsát a mai nap is meghatározó tôkeínség. Mindig megragadta a kínálkozó lehetôségeket, és az 1870-es évek végétôl egy ugyancsak nagyra törô és tehetségesen fejlesztô bécsi nagykereskedôre, Ernst Wahlissra bízta művészi munkáinak értékesítését, aki késôbb a Zsolnay-áruk kizárólagos külföldi terjesztôje lett. Jelentôs és folyamatos megrendelésekkel látta el a Zsolnay-gyárat (a feljegyzések szerint az 1892. évtôl heti 3000 koronát fizetett a Pécsrôl érkezett áruért, ami hihetetlenül nagy összeg volt akkoriban), de ugyanakkor a rapszodikus piac és a hivalkodó ízlés kiszolgálását is elvárta.
– Mivel lehetett betörni a külföldi piacokra?
– A Zsolnay-gyár termékei az 1873-as bécsi világkiállításon nyertek elôször díjat, és ez idôtôl indult Vilmos versenybe a kor legkiválóbb angol, német és francia díszkerámiáival. Márpedig aki az angol Minton cég „modern majolikáival”, a sévres-i és a berlini királyi porcelángyárral akar konkurálni, annak a világszínvonalon kellett lennie. Zsolnay Vilmos, aki egész életében kísérletezett, és mindig újat és újat akart, 1874 és 78 közt egy új kerámiaféleséget dolgozott ki: finom, fehér, de porózus alapanyagra ólommentes, színes, úgynevezett lágyporcelán mázat égetett. Ezzel nyert a gyár aranyérmet 1878-ban, Párizsban a világkiállításon, Vilmost a francia becsületrenddel is kitüntették. A kor egyik legnagyobb szakértôje, a meisseni gyár igazgatója (aki tíz évvel korábban rövid ideig Pécsett is volt igazgató), Alexander Schmidt nevet is adott a találmánynak: porcelánfajansz. A következô elismerô szavakat írta kiállítási jelentésében: „A pécsi Zsolnay Vilmos egy kollekció művészi agyagárut állított ki, amely annyira új és más, mint minden eddigi, hogy a legnagyobb érdeklôdést váltotta ki, és technikája sokak számára rejtély. Az iparilag fejletlen Magyarország valóságos kerámiai újítást hozott Párizsba, ezt tanúsítja egy technikai probléma megoldása, e fajanszoknak egy új email fajtával történt díszítése”. Zsolnay Vilmos tovább kísérletezett, 1884-ig a távol-keleti, kínai és japán porcelánok nyomán készültek a színes mázakkal bevont műtárgyak, melyeknek díszítményeit a gyár festôművészei és a „Zsolnay kisasszonyok”, a briliáns tehetségű Júlia, a komoly és igényes Teréz tervezték, majd veje, Sikorski Tádé építész és iparművész. Az 1885-bôl származó egyes tálakon, vázákon is feltűnik már a színváltó „Lüster” bevonat, de ez még „csak” egy filmszerű, áttetszô réteg, majd 1890-tôl kísérleteznek a redukált fémlüszter mázakkal. Közel ezer évvel korábban, a Közel-Keleten készítették az elsô vörös, azaz rézoxid és aranyos sárga színű, ezüstoxid bevonatos kerámiákat, Európába a hispano-mórok hozták el, amikor a mai Spanyolország területén megalakultak a mohamedán kalifátusok. Itt kell megemlíteni, hogy Zsolnay Vilmos mindig nagyszerű munkatársakat talált, éveken át tartó kapcsolat fűzte a magyar kémiai tudományok két korabeli nagyságához, Petrik Lajoshoz és dr. Wartha Vincéhez, akikkel közösen kezdte el az eozin néven ismert mázak kidolgozását.
– A Révai Nagy Lexikon szerint az eozin felfedezése egyenesen Wartha Vincének tulajdonítható, noha a szócikk szerint a professzor soha nem kötötte a nevét ehhez a találmányhoz.
– Az eozin egy komplex technika fantázianeve lett, rendkívül sokféle változata született az 1890-es évek során. Egyikük volt például az a fajta rubinfényű áttetszô bevonat, melyet a reneszánsz itáliai mester, Giorgio Andreoli nyomán alkotott újra Wartha Vince és Zsolnay Vilmos. „Millenniumi Teknika” néven mutatták be az Ezredéves Országos Kiállításon, de az Iparművészeti Múzeum nyitott elôcsarnokának falán is ilyen betétcsempék láthatóak. Három különbözô alapmáz felett ötvenkétféle festékanyagot alkalmaztak hihetetlen variációkban, és akkor még egy szót sem szóltunk a formák, a díszítmények változatos sokféleségérôl.
Szegfű motívumokkal díszített váza 1906
– Ha jól számolom, az európai és a magyar szecesszió áttörésszerű jelentkezésekor már készen állt ez a műszaki újdonság a forradalmian új formák díszítésére.
– Valóban, az 1890-es években futótűzként terjedt el Európában és Észak-Amerikában az új művészeti stílus, a szecesszió, vagy más országokban, más nyelveken: Art Nouveau, Jugendstil, és az 1900. évi párizsi világkiállításon teljes diadalt aratott. Az 1890-es években a Zsolnay-gyárban 860 kézműves dolgozott, hogy kielégítse a Londonba, New Yorkba is eljutó díszműáru-rendeléseket, de a korszerű műszaki porcelángyártás és építészetikerámia-gyártás is egyre bôvült, fejlôdött. A neves bécsi építésznek, Otto Wagnernek éppúgy dolgoztak, mint a legjelesebb hazai építészeknek, Ybl Miklósnak, Steindl Imrének, Lechner Ödönnek. A XIX–XX. század fordulójára a Zsolnay-„gyárak” együttese az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb finomkerámia-ipari komplexuma lett. A legnagyobb hazai vetélytárs, Fischer Ignác Dob utcai gyárának részvényeit is megvették, majd Zuglóba telepítve létrehozták a korszerű nagyüzemi csempe- és szanitergyárukat. Ez volt a késôbbi Zuglói Porcelángyár az Öv utcában, ahol ma egy lakópark áll az egykori gyár helyén.
– Mi történt a század utolsó évtizedében?
– Zsolnay Vilmos 1890 és 1895 közt meghívást kap Steindl Imrétôl a Parlament épületének építészeti kerámiákkal való díszítésére, korábban Lechner és Pártos a MÁV vezérigazgatóság épületdíszeit rendelte meg tôle, s utóbb Lechner az Iparművészeti Múzeum (1893–1896), majd a Földtani Intézet (1898–1899) és a Postatakarékpénztár (1900) épületének gyönyörű, orientális és magyar népi motívumokkal díszes épületkerámiáit, a Zsolnay-pirogránit dekorációt és a tetôcserepeket is Pécsrôl szerzi be.
Zsolnay Vilmosnak három gyereke született, s mindhárman nagyon tehetségesek voltak. A leányok nagyon szépen rajzoltak, már igen fiatalon igen sok szép tervet készítettek a gyári díszkerámiákhoz. Miklós, aki nagyapja után kapta nevét, művelt, világlátott „üzletkötô” lett, irigyei szerint csak a kártyázásban vesztett. A Zsolnay lányok még jövendôbelijük kiválasztásában is tehetségesek voltak. Júlia választottja egy Galíciából Bécsbe származott építész: Sikorski Tádé volt, míg Terézé egy geológus: Mattyasovszky László.
– Mi volt ebben a tehetség?
– A Zsolnay-gyár fôként építészeti kerámiát gyártott, és a teljes termékcsalád alapanyaga a megfelelô agyaglelôhelytôl függött. Az elôbbihez építész, az utóbbihoz geológus kellett. Vagyis a véletlenek itt is szerencsésen összejátszottak. Minden családtag hozzájárult nem mindennapi adottságaival a gyár sikereihez. A párizsi világkiállításra készülve új tervezôk is érkeztek a gyárba (Apáti Abt Sándor, Mack Lajos és mások), a továbbra is zseniális újításokkal foglalkozó Zsolnay Vilmos pedig 1897–98-tól kezdôdôen az üvegművészetben használatos savmaratást vezette be a díszítési technikák közé. A díszkerámiák felülete szinte üvegszerűvé vált. A mából visszatekintve tudnunk kell, hogy a Zsolnay-gyár nem a művészeti produktumokból, a díszkerámiákból és az egyedi megrendelésű építészeti munkákkal tartotta fenn magát, hanem az építôipari és műszaki cikkek, az elektromos szigetelôk, a csempeáruk és tetôcserepek tömeges gyártásával, de a művészeti áruk szépsége és népszerűsége biztosította a cég számára a reklámot, a nemzetközi ismertséget és megbecsülést.
– Nem véletlen, hogy a magyar és a nemzetközi műkereskedelemben egyaránt az 1895 és 1920 közti díszkerámiákat becsülik a legtöbbre, a legutóbbi hazai árveréseken a legszebb darabok egymillió forint felett keltek el. Ez nem Zsolnay Vilmos géniuszának a nyilvánvaló elismerése?
– Valóban, és ezt az 1900-ban bekövetkezett halála utáni események is igazolják. Olyan tehetséggel és vaskézzel irányította a családi birodalmat, hogy annak hanyatlása és bomlása csak közel negyedszázaddal halála után következett be, bár ehhez az elsô világháború következményei is kétségtelenül hozzájárultak. A cég nemcsak a belsô piacait vesztette el, hanem a nyersanyaglelôhelyei nagy részét is, amelyektôl 1921-tôl új országhatárok választották el. Lehet, hogy ha hozzámérhetô tehetség vezette volna a gyárat a két háború közti idôkben, más lett volna a helyzet, a fiának, Zsolnay Miklósnak 1922-ben bekövetkezett halála utáni idôket azonban az örökösök hosszú pereskedése is terhelte. Az új vezetés úgy döntött, hogy a művészeti termékek gyártását visszafogják, és inkább a nagyobb anyagi sikerrel kecsegtetô ipari porcelángyártást fejlesztik. Ennek következtében a művészeti termékek aránya kicsiny, karaktere nosztalgikus, színvonala pedig egyenetlen lett. Megjelentek és túlsúlyba kerültek a figurális darabok, és noha ismert szobrászok voltak a tervezôik (Beszédes János László, Lux Elek), mégsem sikerült a korábbi színvonalat elérni. Csak 1939-ben csillant fel fény az alagút végén, amikor a New York-i világkiállításon újból nagy sikert arattak a Zsolnay-díszkerámiák, ezt a fényt azonban kioltotta a háború. A gyárat 1948-ban az elsôk közt államosították, és a szó szoros értelmében új korszak kezdôdött. Teljes tabula rasa következett: semmilyen díszműáru nem készült Pécsett, csak ipari kerámia.
– Az ötvenes évekbôl mégis fennmaradtak díszkerámiák. Ez hogyan lehetséges?
– Azt a furcsa történetet hallottam Kovács Istvánnétól (aki az egyik legkiválóbb pécsi mester özvegye volt), hogy az eozinmázas dísztárgyak feltámadása Rákosi Mátyásnénak, Fényicskának is köszönhetô, aki a pécsi gyárba került Gazder Antalnak volt évfolyamtársa a budapesti Iparművészeti Fôiskolán. A Zsolnay-gyárban évtizedek óta dolgozó egykori eozinfestô mesterrel, Kovács Istvánnal együtt ô hívta fel a figyelmét a gyár értékeire, és Fényicska ezek után segített. A régi szakemberek irányításával újrakezdték a díszkerámiák gyártását, de sem a formák, sem pedig a mázak nem voltak, nem lehettek olyan szépek, mint a századfordulón. Valószínűleg ekkor terjedt el az a közhiedelem, hogy a kisemmizett Zsolnay-örökösök magukkal vitték az eozin titkát. Ma mintegy 12 ezer műtárgy, tervrajz és dokumentáció ôrzi a Zsolnay-gyár múltjának az emlékét a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. A gyárban 1928–1948 között állt fenn múzeum. A fennmaradt iratanyag a Baranya Megyei Levéltárba került, feldolgozása 1985 óta folyamatos.
– Lesz-e valamilyen ünnepélyes megemlékezés a nevezetes idôpontokban?
– A nagy múltú gyár jeles évfordulóira nagyon készülünk. 2002. július 17. és október 13. között reprezentatív Zsolnay-kiállítás lesz látható New Yorkban, a Bard Graduate Center for Decorative Arts Galériában, mely elôször ad áttekintést 150 év kiemelkedô eredményeirôl magyar és amerikai gyűjtemények válogatott anyagával. A tudományos igényű, illusztrált katalógust a Yale University Press adja ki.
Kenessei András
Copyright© Európai Utas-2002